Üstökös FC Győr U17 – Lurkó UFC U17 1–2 (1–0)
Lurkó UFC U17: Bögöly – Sabia (Kovács Á., 68.), Sáfár, Belső, Neszlinger – Péter, Vér, Pataki (Makkos, 46.), Varga M. (Varga T., 73.) – Horváth B. – Holtay (Nagy Dominik, 46.). Edző: Molnár Károly.
Gólszerzők: Péter (78., 1–1), Bögöly (88., 1–2)

Ősszel a Lurkó vezetett a szünetben az Üstökös ellen, a végén mégis a győriek örülhettek – ma pedig mindez fordítva történt. Helyzet itt, helyzet ott, a szünetre hazai előnnyel vonultak a csapatok. Azonban a Lurkó nem adta fel: a 78. percben szép akció végén Vér Kristóf passzát Péter Dominik értékesítette remek mozdulattal, míg a 88. percben – edzői utasításra – kapusunk, Bögöly Barnabás állt oda egy szabadrúgáshoz. A kaputól 28 méterre letett labdát a hálóőr a bal felső sarokba rúgta, ezzel kialakítva a 2–1-es Lurkó-győzelmet.

A meccs elején erősen domináltunk, mind helyzetben, mind játékban is. Formásan és tetszetősen játszottunk, de gólt mégis az ellenfelünk szerzett a 45. percben. Fordulás után furcsán alakultak a dolgok: ők lettek többek a játékban, mi pedig inkább harcosságban és küzdésben nőttünk föléjük. Nem voltunk látványosak, mégis kiegyenlítettünk, majd Bögöly Barnabás – nagyszerű kapusteljesítménye mellett – az utolsó percekben szabadrúgásból megszerezte a győztes gólt is. Többet kell nyújtanunk technikailag és játékban, de az akaraterő és hozzáállás remek volt ma, gratulálok a győzelemhez

– értékelt Molnár Károly a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok