A Kiemelt U12-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának 10. helyén fejezte be a 2020-as esztendőt a Lurkó UFC együttese. A mieink őszéről a korosztály edzője, Kálócz Zsolt nyilatkozott.

Pontszámban elmaradtunk az általam vártaktól – ez még akkor is így van, ha sok-sok mérkőzés alakulhatott volna másképpen is, többször apróságokon múlt a végeredmény. Nem feledhetjük azonban azt, hogy az eredmény másodlagos. Már a felkészülés során látszódott, hogy az edzéslátogatottságunk nem lesz megfelelő. Egészen pontosan: egyfajta szinten tartáshoz elegendő csak. Van persze olyan tanítványom, aki minden edzésen jelen volt, és tisztában vagyok azzal is, hogy többen távol(abb)ról járnak – azonban azért is tartottam fontosnak ezt megemlíteni, mert a tréningeken való részvétel és az eredményesség összefügg: voltak meccsek, amit a képességek alapján megnyerhettünk volna.

Az egyéni képzés területén valamelyest előreléptünk, ám a hétvégenként csapatként kell megmutatnunk, mit is tudunk. A teljesítményünk hullámzó volt: nem csak mérkőzésről-mérkőzésre, hanem egy-egy meccsen belül is. A találkozók első 5-10 perce sokszor kaotikusan alakult: többször ekkor kerültünk olyan hátrányba, amit már nem tudtunk ledolgozni, hiába játszottunk ezt követően jól vagy legalábbis jobban – mindezt úgy, hogy eredménykényszer nem nyomta a gyerekek vállát.

A munka nem áll meg, azon fogunk dolgozni a felkészülés során, hogy sikeresebb tavaszunk legyen.

Köszönöm az U11-es korosztály segítségét: többen „feljátszottak” onnan, így tudtunk a létszámgondjainkon enyhíteni.  Ugyancsak köszönettel tartozom a szülőknek, akik támogatják a gyermekeiket, és nagyon remélem, hogy akik kevesebbszer tudtak az edzéseken részt venni, azok januártól gyakrabban érkeznek.

A fiúk-lányok hozzáállásával teljesen, produkciójukkal hellyel-közzel elégedett lehettem – a célunk természetesen az, hogy mind egyénileg, mind csapatszinten fejlődést érjünk el velük

– mondta az őszről Kálócz Zsolt, az U12-es csapatunk edzője.

Két hazai meccse maradt el a mieinknek: a Mosonmagyaróvár és az FC Nagykanizsa elleni. Utóbbinak már van is új időpontja: február 14-én fogják pótolni a felek.

  • Csatolt dokumentumok