Az almásfüzitői Futballáb Kupán vett részt U11-es együttesünk. A 24 csapatos tornán, 14 perces mérkőzéseket játszottunk. Vargovics Zsolt a Hajba Botond, Laczi Milán, Molnár Barnabás, Módly Samu, Vincze Dániel, Mihók Martin, Lakatos Krisztián, Bozzai Levente, Rajtosics Hunor, Székely Máté, Gombos Zalán, Sántha Zalán keretet játszatta. Az ötös csoportban az alábbi eredmények születtek: 

Lurkó-Illés Akadémia – Balassagyarmat 3–0

Lurkó-Illés Akadémia – Okos Foci (Győr) 4–0

Lurkó-Illés Akadémia – Gyirmót 0–1

Lurkó-Illés Akadémia – Dunakanyar Régió 2–0

A legjobb 16 között a III. Kerületi TVE ellen tulajdonképpen simán, 6–0-ra győztek a fiúk, ám a negyeddöntőben 3–3-as meccs után büntetőpárbajjal a Veszprém lépett tovább.

A csoportmérkőzések során játékban végig domináltunk, sokat birtokoltuk a labdát, több támadást vezettünk a széleken. Sok gólhelyzetet alakítottunk ki, de sajnos kis százalékában voltunk eredményesek. Ez a Gyirmót elleni mérkőzésen vereséghez is vezetett. Az ellenfél a mérkőzés alatt egyszer ért el a kapunkig, ahol odaadtuk nekik a labdát, melyből megszerezték a győztes gólt. A játékosok igyekeztek betartani a megbeszélt taktikai feladatokat, és nem engedtük kibontakozni az ellenfeleket.  

A nyolcaddöntő-mérkőzésen egy szimpatikus budapesti csapattal találkoztunk. Nagy nyomás alá helyeztük őket, ezáltal a saját térfelükön folyt a játék. Szép, látványos gólokat szereztünk és magabiztosan jutottunk a nyolc közé. A negyeddöntőben a veszprémi csapattal csaptunk össze, mert a mérkőzés során az ellenfél összecsapásnak gondolta a játékot. Agresszív, kemény ellenféllel találkoztunk. A játék során labdabirtoklásban domináltunk, sok támadást vezettünk, koncentráltan védekeztünk. 3–1-es vezetésünknél nyugodtabban kellett volna játszanunk és lezárhattuk volna a mérkőzést. A kihagyott helyzetek után a végén két helyezkedési hiba miatt az ellenfél kiegyenlített. A büntetőpárbajban a szerencsésebb csapat nyert, nálunk a kapufáról kipattant, míg náluk bepattant a labda

– osztotta meg meglátásait a tornáról Vargovics Zsolt, vezetőedző.

 

  • Csatolt dokumentumok