Lurkó UFC U13 – Zalaegerszegi TE FC U13 0–9 (0–3)
Lurkó UFC U13.:
Répcei – Somogyi-Rezner, Horváth S., Csóri, Szabó K. – Geller, Iváncsics, Takács M. – Paizs, Iszak, Haág. Cserék: Varga Benedek – Varga Bálint, Farkas B. Edző: Catalin Azoitei.

A Kiemelt U13-as Észak-Nyugati bajnokság 9. fordulójában az ETO FC Győr után egy másik élcsapat, a Zalaegerszeg ellen mutathatta meg magát a Lurkó UFC. A kék-fehérek nagyon megnyomták a meccs elejét, és bő tíz perc után háromgólos előnyben voltak. A második játékrészben ismét volt két periódus, amikor könyörtelenül használták ki a lehetőségeiket a vendégek (a 39. és a 45. perc között négy, az 54. és az 59. perc között két gólt kapunk). A vendégek megérdemelten nyerték meg a találkozót.

A labdakihozatalainkba csúszott komoly hiba a meccs elején, tulajdonképpen gólpasszokat adtunk az ellenfélnek, így hamar eldőlt a három pont sorsa. A vendégeknél hárman is nagyon jó teljesítményt nyújtottak: gyorsabbak és erősebbek, valamint kombinatívak voltak, összességében teljesen megérdemeltnek mondom a győzelmüket. Készülünk a jövő heti találkozóra, amikor a Hévíz ellen már úgy léphetünk pályára, hogy reális esélyünk lesz a három pont megszerzésére. Ezért fogunk edzeni és ez a győzelem a célunk

– nyilatkozott a mérkőzést követően Catalin Azoitei.

 

Lurkó UFC U12 – Zalaegerszegi TE FC U12 0–5 (0–3)
Lurkó UFC U12.:
Gáspár – Andor, Tompa, Lakner – Gartner, Sági, Karvalics, Varga N. – Alasz. Cserék: Reiber, Bozzai. Edző: Kálócz Zsolt.

A kilencedik fordulóban a bajnoki cím esélyese, a ZTE látogatott Szombathelyre. A meccs elejét és a legvégét nyomták meg a vendégek: a 6. percben már 0–3 volt az eredmény, illetve a hajrában érték el újabb gólokat a kékek. Mezőnyben egyenrangú partnernek bizonyult a Lurkó, volt olyan periódus, amikor a zöld-feketéknél volt többet a labda, de ez a Zalaegerszeg győzelmet nem tudta veszélyeztetni.

Sajnos a találkozó elején lenulláztuk magunkat. Ezek után tudtuk rendezi a sorainkat, jobb passzba kerültünk, talán nem csak küzdésben, hanem játékban is felnőttünk a feladathoz. A meccs végére azonban elfáradtunk, így két újabb gólt kaptunk

– összegzett a találkozót követően Kálócz Zsolt.

  • Csatolt dokumentumok