Lurkó UFC U15 – Pápai ELC U15 1–4 (0–3)
Lurkó UFC U15: Kovács Á. – Joó (Kevy, 48.), Mikits, Várnai, Kiss L., Vajda – Verebélyi, Hajba (Dénes, 60.), Zimits, Stampf – Tóth D. Edző: Nagy Krisztián.
Gólszerző: Tóth D. (56., 1–4)

Hamar kétgólos előnybe került a Pápa, és a vendégek ügyesen, helyenként tetszetősen futballoztak, megérdemelten vezettek. A szünetre már három lett közte, a fordulás után pedig a negyedik vendéggóllal eldőlt a három pont sorsa. A mienk azonban nem adták fel, és szépíteni sikerült. Az 56. percben a bizonytalankodó védelemről lecsorgó labdára Tóth Dávid csapott le, és kissé jobbról, 10 méterről a rárontó kapus mellett biztosan továbbított a hálóba. A hátralévő percekben a Pápa őrizte előnyét, így tulajdonképpen megérdemelten vitték el a három bajnoki pontot.

Szokás szerint rosszul kezdtünk, a 2. percben gólt kaptunk. Ezek a korai gólok megfognak bennünket, ami érthető is – természetesen nem erre készülünk. Így azonban futnunk kell az eredmény után. Ma nem úgy működött az ötvédős rendszer, mint a múltkori mérkőzésen. Nem voltunk határozottak a középpályán, keveset ütköztünk, sokat hibáztunk. A 7. percben újabb góllal növelte kettőre az előnyét a Pápát: sajnos mindhárom első félidős gólt pontrúgás után kaptunk. Kaptunk egy büntetőt a 30. percben, amit kihagytunk. Az első félidős támadásainkban lett volna fantázia, de az utolsó passzok nem jól sikerültek.
Második félidőre szerkezetet váltottunk, ez jobban is működött. Az volt a bosszantó, hogy a Pápa erősségére hiába készültünk, nem tudtuk a feladatot jól megoldani. Több helyzetünk volt szünet után, gólt is szereztünk, voltak olyan támadásunk, ami góllal kecsegtetett. Igaz, a Pápa kapufát is lőtt, de a legfontosabb, hogy a második játékrészt lehoztuk ikszre. Két meccsünk van hátra, mindent megteszünk a Hévíz és a Ménfőcsanak ellen, hogy jól szerepeljünk

– mondta Nagy Krisztián a találkozót követően.

  • Csatolt dokumentumok