MTE 1904 U17 – Lurkó UFC U17 1–2 (1–0)
Lurkó UFC U17.:
Bögöly – Sabia, Belső, Sáfár, Kopácsi – Nagy Dominik (Kovács Á., 46.), Vér, Varga M. (Pataki, 59.), Makkos (Varga T., 77.) – Nagy Dávid, Péter. Edző: Molnár Károly.
Gólszerzők: Belső (58., 1–1), Sáfár (63., 1–2)

A jó formában lévő kék-fehérek otthonába látogatott a Lurkó U17. A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, ám a Lurkó nem adta fel, és a második félidőben öt perc alatt a maga javára fordította az eredményt. Ezt követően az MTE mindent egy lapra feltéve támadott, ám egyenlíteni nem tudtak, így a Lurkó rászolgált a győzelemre.

Most már sokadjára klasszikus támadó nélkül játszottunk, hiszen sérülések hátráltatnak bennünket. Racionális játékkal próbálkoztunk a 2. helyezett otthonában. A 8. percben már gólt kaptunk, de rendeztük sorainkat, és a helyzeteket tekintve egyenrangúak voltunk. A hazaiknál volt egyértelműen többet a labda. Változtattunk a szünetben, rögzített helyzetek után gólokat szereztünk, és megfordítottuk az eredményt. A vezetésünk után óriásit erőt mozgósítottak a hazaiak az eredmény megváltoztatása érdekében, de mi fegyelmezetten és akaratosan futballoztunk, így megőriztük a vezetésünket. Sok-sok a játékban a javítanivalónk, de hozzáállásban és akaratban maximumot nyújtottunk, gratulálok a fiúknak. Nagy szükségünk volt erre a győzelemre, ezúttal fordult a kocka: máskor előfordult, hogy jól futballoztunk, de nem szereztünk pontot, most viszont egy nálunk magasabban jegyzett csapat otthonában mi gazdagodtunk hárommal

– mondta Molnár Károly a mérkőzést követően.  

  • Csatolt dokumentumok