Andráshida SC U17 – Lurkó UFC U17 1–0 (0–0)
Lurkó UFC U17.:
Bögöly (Kelemen, 78.) – Kopácsi, Belső, Sáfár, Makkos (Kovács Á., 27.) – Sabia, Varga M. (Nagy Dominik, 62.), Pataki, Nagy Dávid (Holtay, 62.) – Horváth B., Péter. Edző: Molnár Károly.

Hamar elérkezett a visszavágó ideje, hiszen az őszi találkozót három nappal a tavaszi után pótolták Zalaegerszegen. Nagy rossz talajú pályán játszottak a csapatok. A találkozó képe hasonlított a szombathelyire: sok párharcot és nagy taktikai csatát láthattunk. A 27. percben sajnálatos sérülés miatt cserére kényszerült csapatunk: Makkos Máté a csípőjével sérült meg, ezúton is jobbulást, és mielőbbi visszatérést kívánunk! 

Mindkét csapat eldönthette volna a maga javára a találkozót, így nagy kár, hogy egy olyan találat döntött, ami előtt a labda már elhagyta a játékteret, ám ezt nem jelezte az, akinek a feladata lett volna. Ettől függetlenül ez a mérkőzés is rendkívül hasznos volt számunkra, és tanulni lehet és kell is belőle – mindez pedig játékosaink fejlődését alapvetően szolgálja. 

Szinte hasonló volt a meccs koreográfiája, mint vasárnap. Férfias, kemény, helyenként szikrázóan kemény volt a mérkőzés – ezzel a gondom "csak" az, hogy most az Andráshida nyert. Határozottak és fegyelmezettek voltunk, tartalommal töltöttük meg a meccset. Voltak lehetőségeink, de ma ők találtak be, azonban a meccs képe alapján lehetett volna fordítva. A srácok a tőlük telhető maximumot hozták ki magukból, megdicsérem őket, most az ellenfélnek kedvezett a szerencse. Nagyon hasznos volt ez a mérkőzés, remekül használta a fejlődésünket. Nem vagyok és nem vagyunk elkeseredve, látom, hogy fejlődünk és emelett eredményesek is szeretnénk lenni 

– nyilatkozta Molnár Károly a találkozó után. 

 

 

 

  • Csatolt dokumentumok