Remekelt a 2023/2024-es kiírásban a Lurkó UFC U16 (2008)! Az ősszel lejátszott alapszakaszban 10 találkozóból 8-at megnyerve a második helyen zárták a zöld-feketék, ezzel pedig jogot szereztek a felsőházban való szerepelésre. Aztán tavasszal a jók között a legjobb lett a Somlai Roland és Molnár Károly által irányított együttesünk, hiszen a felsőház élén zártak a szombathelyiek. A következő lépcsőfok a rájátszás volt: a fiúk itt pedig feltették az i-re a pontot, hiszen az oda-visszavágós rendszerben megrendezett párostalálkozón végül büntetőpontról elvégzett rúgásokkal nyertek, és ezzel jogot formáltak arra, hogy az U17-esek között már a kiemelt bajnokságban szerepeljenek a 2024/2025-ös szezonban.

Hogyan alakult a tavaszi felkészülési időszak? 

A tavaszi felkészülési időszakban is volt változás a keretünkben. Az érkező játékosok beépítése mellett fő célunk az volt, hogy a korai szezonkezdésre megfelelő állapotba kerüljön a csapat. Érdekesség, hogy február közepén már bajnokink volt, az utolsó tétmérkőzésünk esedékessége pedig június közepén volt. A felkészülési mérkőzéseken még formálódott a csapatunk, de az edzéseken magas, átlagban 14-15 fős létszámmal tudtunk készülni. Jó mentalitással, becsülettel készültünk a tavaszi szezonra.

A felsőházban több mérkőzést játszottunk, mint az alapszakaszban. Ezek élesebbek is voltak.

Az őszi szezonban csupán 10 bajnokink volt, tavasszal viszont 15 várt ránk. A srácokat ennek megfelelően készítettük fel a tavaszi időszakra Molnár Károly kollégámmal. Az első meccseken még összeszokatlanság érződött rajtunk. Szerencsére a Sárvár elleni első hazain rádöbbentek a srácok, hogy ennél bizony több kell és a félidei 1–0 után végül 8–0-ra nyertünk. Ezek után már élesebbek voltunk mindkét kapu előtt. A szezon döntő részében, mindenekelőtt a rangadókon kimagaslóan teljesítettünk. Sorozatban öt fontos győzelmet arattunk, így a végelszámolásra 6 pont előnyünk volt. A bajnokság kimenetelét nagyrészben eldöntő mérkőzésen a Győri DAC ellen kiváló produkciót nyújtott minden játékosunk. Az 5–1-es győzelemmel az utolsó két mérkőzésre annak tudatában készültünk, hogy a Sárvár és a Csorna ellen 1 pontot szerezve már bajnokok vagyunk. A Sárvár elleni hazain ezt sikerült teljesíteni, így az utolsó mérkőzésre már bajnokként utaztunk Csornára. 

Hogyan zajlottak az osztályozómérkőzések? 

Az osztályozó sorsolását figyelemmel követtük. Öt régiós bajnokcsapat volt az országban, így a feljutás kérdése több fordulóban dőlt el. A kelet-magyarországi területen egy oda-visszavágós párharc döntött a Grosics Akadémia és a Cigánd közt. Mi ránk a közép-magyarországi, két régiós bajnok párharcából győztesként kikerülő Kincsem LSE Tápiószentmárton várt. Több eltiltottunk, valamint sérültünk is volt, így fél kezdőcsapatra való játékos hiányzott a keretből. A hazai mérkőzésen Lukácsházán, sok néző előtt egy rendkívül jó színvonalú, küzdelmes találkozón 2–0-ra nyertünk. Úgy gondolom a helyzeteket illetően több góllal is nyerhettünk volna, de nagyon fontos volt, hogy előnnyel utazzunk a visszavágóra. Az idegenbeli mérkőzés, egy nem túl szerencsés időpontra, szerda délutánra esett. Molnár Károly irányításával a csapat kiharcolta 11-es párbajban a feljutást! Égtek a telefonvonalak a szülők, a gyerekek és a vezetők között. A helyszínen és itthon is nagy volt az izgalom. Köszönöm a két-két U15-ös és U17-es játékos segítségét, és edzőik támogatását. Gratulálok játékosaimnak a feljutáshoz!

Miképpen értékeled a szezont?

A csapat az osztályozón való felkerüléssel megkoronázta az egész szezonbéli teljesítményét. Sokan már szezon előtt leírtak bennünket, de szerencsére a játékosok, valamint mi edzők máshogy gondoltuk ezt. Bebizonyították a srácok maguknak, valamint mindenkinek azt, hogy kitartó és becsületes munkával el lehet tüntetni a különbségeket. Az ellenfeleink évek óta együtt futballozó, jó képességű csapatok voltak, nem volt könnyű meccsünk. Ez a szezon emlékezetes marad, élményszámba ment! Azt kívánom a játékosainknak, hogy minél több hasonlóan felemelő pillanatban legyen részük. Köszönöm a játékosok, valamint szüleik támogató hozzáállását.

 

  • Csatolt dokumentumok