Lurkó UFC U14 – ZTE FC U14 0–3 (0–1)
Lurkó UFC U14.:
Varga B. – Tancsics (Házi, 74.), Lajos, Kiss L., Baldauf – Szabó Máté, Biró B., Varga M. (Szemán, 57.), Grádvohl (Kádár, 41.) – Vert (Csupor, 74.), Berzlánovich (Szabó B., 68.). Edző: Berning Adrián.

Annak ellenére, hogy a találkozó 8. percében a Lurkó sorozatos hibát követett el a védekezésben, és emiatt hátrányba került, az első félidőben abszolút egyenrangú partnernek bizonyult Berning Adrián együttese. Ez egyébként még kulturált futballal is együtt járt, a mieink megbecsülték a labdát, de a minőségi játékosokat felvonultató Zalaegerszeg kapujára igazán nagy veszélyt nem tudtunk jelenteni. A második félidőben sem tudott fölénk kerekedni a vendégcsapat, volt egy-egy periódus, amikor mi birtokoltuk többet a labdát. A hajrában egy rossz helyezkedést kihasználva megszerezte második gólját a kék-fehér együttes, míg az utolsó pillanatokban is betaláltak, kialakítva az egyébként túlzónak bizonyuló végeredményt. A Lurkó ma érett futballt produkált, erre teljes mértékben lehet építkezni, a srácok ma jól futballoztak, az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét.

A tabella első helyezettjét fogadtuk. Tudtuk, hogy nagyon jó erőkből állnak – nem véletlenül vezetik a bajnokságot. Ennek szellemében készültünk a héten. Zártan, 4-4-2-es felállásban játszottunk. Ez az egész mérkőzésen jól működött. Az ellenfél játékban nem talált fogást rajtunk. Jól és gyorsan tolódtunk, a széleket és a területeket zártuk, hibára késztettük a Zetét. Óriási pozitívum, hogy labdaszerzés után birtokoltak a játékszert – egy ilyen minőségű csapat ellen – és tudtunk kontrafutballt bemutatni. A helyzeteinket azonban kihagytuk, míg ők berúgták. Méltó ellenfelek voltunk, igazi csapatként működtünk, egységesek voltunk, koncentráltak és agresszívak, a párharcokba nagy energiát vittük bele. Ősszel 10–4-re kaptunk ki: egyértelműen fejlődtünk, a fiúk bizonyítottak ma – nem tudok senkit sem kiemelni, mert mindenki jelesre vizsgázott

– mondta Berning Adrián a találkozó után.

 

  • Csatolt dokumentumok