Remek időjárási körülmények között került sor az Illés Akadémia kis- és nagy műfüves pályáin az újabb őszi Bozsik-fesztiválra. A Lurkó UFC mellett a Söpte SE, a Vép VSE, a Gencsapáti KSE és az Illés Akadémia is megmérettette magát.

Az U7-eseknél a mérkőzések mellett a műhelygyakorlatokon, míg az U9-eseknél a meccsek mellett a FuNino-játékon volt a hangsúly. A szülők ezúttal is rendkívül alkalmazkodóak és megértőek voltak – ezúttal is köszönet nekik. A gyerekek élvezték a játékot, mindenki az összes (U7-ben 40, U9-ben 60) játékpercet a pályát töltötte. Tulajdonképpen a jelen helyzetben ez az egyetlen forma arra, hogy versenyszituációkban szerepeljenek a gyerekek, hiszen a koronavírus-járvány miatt semmilyen nemzetközi tornán nem tudunk részt venni. Rendkívül örömteli, hogy a Lurkó és az Illés Akadémia mellett a söptei, gencsapáti és vépi csapatok is nagyon szép létszámmal szerepeltek

– összegzett a Bozsik-fesztivált követően Biegner Dániel szekcióvezető.

  • Csatolt dokumentumok