A Söpte SE és a Vép VSE U11-es csapataival mérte össze erejét a Lurkó U9 (2012). A Vépen megrendezett tornán a Varga Vince, Rajtosics Marcell, Fazekas Brúnó, Rétközi Ádám, Pető-Takács Botond, Sóvári Dávid, Novák Barnabás, Vilcsek Roland, Német Ádám, Jáger Noel, Lengyel Ágoston, Török Balázs, Vecsera Péter, Horváth Csongor összetételű keret mutathatta meg tudását.

Sűrű hetet zártunk a mai U11-es Bozsik-tornával. Az U9-es korosztály heti három edzés és egy remek erőpróbának bizonyuló győri mérkőzés után most az egy és két évvel idősebb korosztályok ellen bizonyíthatott. A gyerekek hét:hét elleni játékban mutathatták meg képességeiket. Kértük őket, hogy önállóan, kezdeményezően focizzanak, valamint folyamatosan próbálják a körülöttük lévő eseményeket észlelni. A cél az volt, hogy támadásban és védekezésben is minél jobb döntéseket hozzanak. Négy meccset játszottunk, kettőt-kettőt mindkét ellenféllel. Három mérkőzésen érintetlen maradt a kapunk, mindegyiken sok-sok gólt szereztünk. Nagyon elégedettek vagyunk a játékukkal, hozzáállásukkal. A Bozsik-tornán oklevéllel díjazzák a legjobb teljesítményt nyújtó játékosokat, így értékelhetnek az edzők. Ezt a lehetőséget a mai napon a játékosok kezébe adtuk, ők pedig úgy döntöttek – titkos szavazással – hogy a követelményeknek megfelelően ma Német Ádámot és Lengyel Ágostont választották a legjobbaknak, ők kaptak ma oklevelet

– mondta a tornát követően Biegner Dániel.  

  • Csatolt dokumentumok