Lurkó UFC U17 – Tatabányai SC U17 1–1 (0–1)
Lurkó UFC U17: Varga B. – Bereczki, Ilnicki, Bódi, Burján (Onsinyo, 46.) – Horváth D. (Szabó M., 78.), Nyőgéri, Polgár B. (Mayer, 78.), Porkoláb (Révész B., 46.) – Gartner, Végh. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerző: Révész B. (75., 1–1)
Két hasonló képességű csapat találkozott egymással a regionális U17-es kiemelt bajnokság nyugati csoportjában. A találkozót a Tatabánya kezdte bátrabban. Egy hazai bedobást követően a vendégek játékosa két kézzel megtámaszkodva Porkoláb Patrik vállán labdát szerzett – a játék meglepetésre mehetett tovább –, a beadásból pedig a hosszún érkező támadó megszerezte a vezetést, 0–1. Ezt követően magunkhoz vettük a kezdeményezést, majd egy beadást követően a vendégvédő kezéről Nyőgéri Márk elé pattant a labda, ám ő 10 méterről a kapusba lőtte a labdát. Nagy lehetőség volt! Az első félidő kiegyenlített játékot hozott.
Szünet után – jó szokásunknak megfelelően – rákapcsoltunk. Szép játékkal és enyhe mezőnyfölényben átvettük az irányítást. Polgár Bálint többször is el tudott menni a bal szélen, de sajnos a befejezés elmaradt. Érett a gól: Gartner Raul 8 méterről a kapu mellé vágta az előtte adódó óriási lehetőséget. Révész Bence beállása óriási löketet adott a csapatnak. Negyedórával a vége előtt a baloldalon indult meg óriási lendülettel, nagy erővel középre adott labdája megzavarta a kapust, aki nem tudott hárítani, 1–1.
Az őszi szezonban rengeteg meccsel és tapasztalattal lettek többek játékosaink.15-16 éves kerettagjaink az U17 mellett U19-ben is pallérozódtak, ami egyre inkább érződik az érett futballunkban. A Tatabánya az élmezőnyhöz tartozik, ám úgy érzem, ha kicsit jobban hiszünk a győzelemben, három pontot is szerezhettünk volna. Jó érzés azonban, hogy fontos pontokat szerzünk jegyzett csapatok ellen, minőségi futballal rukkolunk elő. A végjátékot mindkét csapat próbálta megnyomni, ám érzésem szerint nem kellett volna sokat várni a következő találatunkig
– nyilatkozta Somlai Roland vezetőedző.
- Csatolt dokumentumok