A Janzsó László vezette Lurkó UFC U17 (2005) lehetőséget kapott arra, hogy a Haladás-Viktória NB I-ben szereplő csapatával edzésjátékon vegyen részt. A zöld-feketék Kiss B. – Ágoston, Sáfár, Kiss L., Wágner, Prógli, Varga M., Vér, Kárász, Nemes, Holtay, Fábián, Kovács Á., Makkos, Nagy Dominik kerettel szerepeltek a péntek esti eseményen. A remek hangulatú edzésjáték során egy jó ellenféllel találkozunk az Illés Akadémia füves pályáján. A korosztály számára ez volt az első már-már mérkőzéssel felérő edzésjáték, így egyelőre látszik, hogy több területen van fejlődnivalónk.  

Most még abszolút ismerkedési fázisban vagyunk a kerettel, több új játékos is érkezett hozzánk – azaz ez a tanulási időszak érinti a személyeket és a posztokat is. Dolgozunk tovább: elsősorban erőnléti és mentális hiányosságainkat szükséges fejlesztenünk. Köszönjük a lehetőséget a Haladás-Viktória csapatának, nagyon stabil, jó hozzáállású gárdával játszottunk, nagyon sok sikert kívánunk nekik a jövő héten induló NB I-es bajnokságban

– mondta Janzsó László.  

  • Csatolt dokumentumok