A labdarúgásban történő egyéni képzések egyik alappillére a kapusok képzése. A Lurkónál a hálóőrök taníttatása prioritást élvez – ennek a munkának a felelőse Varga Zoltán. Az NB I-ben a BVSC, a Tiszakécske, a Haladás, a ZTE és a Győri ETO színeiben szereplő játékos immáron hat éve dolgozik a Lurkónál. Vele beszélgettünk.

Mikor került szóba az az életben, hogy edző legyél?

2010-ben a másodosztályú Hévízben védtem, ám megsérültem, és keresztszalag-szakadással megoperáltak – még csak 33 éves voltam, szerettem volna még tovább játszani. A rehabilitációs időszakomban megkeresett Miklós Zoli – a Haladás egyik szurkolócsoportjának, a Green Keyer’s Gentsnek az alapítója – hogy lenne-e kedvem a megye hármas váti futballcsapathoz szegődni edzőnek. Elvállaltam. Ott ragadtam 3 évre. Ihletet kaptam, tetszett a munka, vezetőedzőként meccselni kellett, szervezni a találkozókat, edzéseket tartani. Be is iratkoztam B-licencre – a futballmúlt predesztinált erre a lehetőségre, el is végeztem. Közben a Fejér megyei Mórra hívtak védeni, és mivel ezt az NB III-as kapuskodást össze tudtam egyeztetni a váti és a civil munkámmal is, így ezeket párhuzamosan csináltam.

Ezek után hívó szó érkezett Ausztriából.

2013-ban Rőtfalvára (Rattersdorf) kerültem védeni, közben meg hívott a TSV Hartberg kapusedzőnek: a kelet-stájer város csapata akkor a második vonalban szerepelt. A végzettségemet egy hónap alatt honosította az ÖFB (Osztrák Labadrúgó-szövetség), az angoltudásom mellé felvettem a németet, ráadásul ebben a környezetben még könnyebb volt a tanulás.

Ekkor még nem határolódott el élesen a kapusedzőség és a csapatedzőség.

Igen, ugyanis 2014-ben Hujber Gábor által a Grundballba kerültem csapatedzőnek, majd egy év múlva Horváth Sándor meghívására érkeztem a Lurkóhoz. A 2006-os korosztályt vezetőedzőnek treníroztam négy évig – többek között az Illés Akadémiára kerülő Katona István is nálam kezdett. Szerettem nagyon a csapatedzői munkát, ám ahogy besűrűsödött a munka Hartbergben, döntenem kellett a hogyan-továbbról.

Hogyan lett meg a kapusedzői licenszed?

2018-ban indult el itthon az UEFA „A” kapusedzői képzése, amire felvételit követően lehetett bekerülni. Sok-sok kritériumnak kellett megfelelni, 16-an vizsgáztunk összesen. Ez már egy rendkívül komplex képzés, hiszen kitér arra, hogy milyen csapatformációk esetén milyen szerepe is van a kapusnak, milyen taktikai lehetőségek állnak a rendelkezésére, hogyan kell a kapusedzőnek is integrálódnia a tréneri teammunkába.

Milyen munka folyik a Lurkónál?

Immáron három éve az osztrák Bundesliga I-ben vitézkedik a Hartberg – az Európa Ligába is eljutott a csapat. Ez azt jelenti, hogy hetente kétszer tartok edzést a Lurkónál a gyerekeknek, ezek már speciális kapusedzések. Márffi Dániel csatlakozott hozzám, így kétfős a „stábunk” – hiszen átlagban 9-10 gyerek érkezik a tréningekre. A feltételek adottak a jó munkához. A nagyobbak dolgoznak Danival, én a kisebbekkel. 8-14 éves korúak a gyerekek a fő célcsoportunk.

Vannak, akik kiemelkednek közülük?

Az edzéseken senkit sem kell noszogatni, aki kapus akar lenni, megkapja a megfelelő alapokat. Úgy látom, hogy Varga Benedek előtt szép jövő állhat, fontos azonban tudni, hogy ő is csak sok-sok szorgalommal és munkával léphet előbbre. Hajba Botond szintén rendkívül tehetséges, megérzésem szerint, őróla is hallunk a későbbiekben. Ugyancsak nagyon sokat látok Sóvári Dávidban is, akinek a képességei átlag felettiek. A mellettük lévők is mind-mind folyamatosan fejlődnek, bízom benne, hogy a még nem versenykorosztályban lévők mihamarabb megmutathatják magukat különböző tornákon, és amikor egy év múlva ismét beszélgetünk, akkor újabb neveket említhetek meg. De ez nem azt jelenti, hogy a most elhangzott dicséret miatt bárki is hátradőljön!

Te kikre emlékszel vissza szívesen?

Nekem olyan kapusedzőim voltak, akiktől rengeteget tanultam. Külön öröm számomra, hogy az Illés Akadémiára vezető utcát Szarka Zoltánról nevezték el: 11 évig volt edző Zolibácsi, elképesztő mennyiségű munka állt mögöttünk, az ő ténykedése meghatározó az életemben. Zalaegerszegen Tamás Gyulától kaptam sokat, de nem feledem a Gujdár Sándorral, Pálinkás Andrással és Tőkés Lászlóval töltött éveket sem – ahogy olyan helyi ikonokat sem hagyhatok ki a felsorolásból, mint Hegedüs Péter vagy Balázs Zsolt – egyiküket sem kell bemutatnom sem a vasi, sem a zalai drukkereknek. Tőlük, azaz a szakma csúcsától leshettem el a saját tudományomat. Ezt szeretném továbbadni.

• Csatolt dokumentumok