Jánosháza – Lurkó UFC U19 3–2 (1–1)
Lurkó UFC U19:
Bögöly – Nemes, Lipics, Sáfár, Prógl – Vér, Závecz – Járfás, Kárász, Péter – Varga Dániel. Cserék: Kopácsi, Sabia, Németh R. Edző: Molnár Károly.
Gólszerzők: Varga D. (1–1), Járfás (3–2)

Kisebb sérülés, munkahelyi és iskolai elfoglaltság miatt négyen is hiányoztak a Lurkó mai keretéből. Remek körülmények: kiváló előkészített játéktér és lelkes közönség fogadta a Lurkó UFC U19 vendégjátékát Jánosházán. A megyei I. osztályú csapat a meccs elején ráerőltette akaratát a mieinkre, és előnyhöz is jutottak, ám Varga Dániel szabadrúgásból egyenlíteni tudott. A szünet után kiegyenlítettebb lett a meccs, mégis újra megszerezte, sőt megduplázta előnyét a hazai csapat, amin Járfás Gergő még tudott kozmetikázni, kialakítva a 3–2-es végeredményt.

Az első félidőben a hazaiak érvényesítették a nagyobb tudásukat és rutinjukat, többet volt náluk a labda és domináltak. Mi ritkábban jutottunk el a kapujukig, de az előnyüket egy szabadrúgás-góllal kiegyenlítettük. Sokat cseréltek a hazaiak, kiegyensúlyozottabb lett a meccs a szünet után. Hiába vezettünk immáron több támadást, megint a Jánosháza került előnybe, ráadásul ezt kétgólosra hizlalták. Egy szép akció után ismét szoros lett az eredmény, de újabb érvényes találatot már nem tudtunk szerezni. A felkészülésünket maximálisan jól szolgálta a találkozó: jó erőkből álló csapat ellen jó meccset játszottunk és nem vallottunk szégyent. Az előrejátékunkat kezdjük megtalálni, de a védekezésünkön kell még javítani

– foglalta össze a látottakat Molnár Károly.   

  • Csatolt dokumentumok