Lurkó UFC U15 – Üstökös FC Győr U15 2–2 (0–0)
Lurkó UFC U15.: Kovács Á. – Dénes (Joó, 53.), Mesics-Leiner, Stampf, Vajda – Kevy, Király, Fábián – Verebélyi, Hajba, Zimits. Edző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Király (43., 1–0), Verebélyi (50., 2–0)

Az U15-os Regionális Bajnokság Észak-Nyugati Csoportjának 10. fordulójában a négypontos Lurkó a hárompontos Üstököst fogadta. Az első félidőben csapnivaló volt a játék, inkább egymás hibáiból éltek a csapatok, ám építkezni ezekből nem tudtak. Aztán a szünetet követően hamar kétgólos előnybe kerültek a zöld-feketék – de ez inkább a mieinket fogta meg. Amilyen gyorsan rúgtunk két gólt, pont olyan gyorsan kaptunk is, így tulajdonképpen a döntetlen megfelelt a játék képének.  

Az elmúlt másfél hét edzéshiányainak és elmaradt szorgalmai munkáinak hatására színvonal nélküli játékot láthattunk az első félidőben: minket rosszul kiszámított labdák és bántó pontatlanság jellemzett. A szünetben felfrissültünk, 10 perc játék alatt két távoli lövés után a kipattanókból szereztünk gólokat. A lendületünk azonban alábbhagyott, felpörögtek a vendégek, egyenlítettek, talán a végén még izgulhattunk is az egy pont megtartása miatt. Igyekeznünk kell utolérni magunkat, és a „gyirmóti második félidei” formához visszatérni

– mondta Nagy Krisztián a mérkőzést követően.

  • Csatolt dokumentumok