Lurkó UFC U14 – Gyirmót FC Győr U14 1–2 (0–1)
Lurkó UFC U14:
Pfender – Tancsics (Szabó K., 62.), Kiss L., Házi (Csupor, 72.), Baldauf – Biró B., Vert, Varga M. – Szabó Máté (Szemán, 72.), Grádvohl (Soós-Nádor, 62.), Szakasics (Szabó B., 72.). Edző: Berning Adrián.
Gólszerző: Grádvohl (47., 1–1)

A 23. fordulóból elhalasztott találkozót pótolt ma a Lurkó. A matematikailag még bajnoki esélyesnek is mondható Gyirmót látogatott Szombathelyre. Az első félidő utolsó pillanatában a vendégek jutottak előnyhöz, ám a fordulást követően nem sokkal egyenlítettünk. Egy szép támadás végén a bal szélről középre került a labda, Varga Mátyás passza után Grádvohl Péter nagyszerűen lépett be a védővonalba, majd elegáns gólt szerzett. A 66. percben ismét a kék-sárgák szerezték meg a vezetést – megint egy pontrúgás után, és ezt már nem tudta kiegyenlíteni a szombathelyi együttes.  

Veresége ellenére maradt a negyedik helyen a Lurkó.

Úgy érzem, színvonalas mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben 4-4-2-es játékrendszerben kezdtünk: szervezettek voltunk, jól zártuk a területeket, gyorsan tudtunk labdaszerzés után labdabirtoklásba átmenni. Talán egy picit a támadózónában lehettük volna higgadtabbak. Sajnos az utolsó pillanatban egy pontrúgás után megszerezték a vezetést – ez volt az egyetlen hibánk az első 40 percben. Talán ebben a korban ezek a hibák még beleférnek. 4-3-3-ra álltunk át szünet után, jól jöttünk ki ebből, egyenlíteni is tudtunk. Az egész meccs ki-ki mérkőzés volt, partnerek voltunk egymással, két jó csapat játszott ma, élvezetes volt a foci. Sajnos a második félidőben is egy pontrúgás után gólt kaptunk, így nyert a Gyirmót. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének, de ilyen a futball. Ennek a korosztálynak minél több ilyen meccsre lenne szüksége, és akkor még jobban tudunk fejlődni. Gratulálok az ellenfélnek a három ponthoz, a saját játékosainknak pedig a mai teljesítményhez

– mondta Berning Adrián a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok