Lurkó UFC U17 – FC Ajka U17 1–2 (1–0)
Lurkó UFC U17:
Nagy D. – Könye, Mesics-Leiner, Kevy, Szabó B. – Varga M., Simon M. – Szár, Kolozsvári, Verebélyi – Késmárki. Cserék: Hajba, Szalóki-Varsányi, Molnár M., Újhelyi, Csurgai, Dénes. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerző: Késmárki (35., 1–0)

Remek erőkből álló együttest látott vendégül a Lurkó UFC U17 (2006): Molnár Károly és Somlai Roland csapata azonban felvette a küzdelmet, sőt, a meccs nagy részében a zöld-feketéknek állt inkább a zászló. Sok-sok hazai helyzet kimaradt, egy kisebb lehetőséget aztán mégiscsak gólra tudtunk váltani, méghozzá egy klasszis megoldással. A 35. percben egy beadás utáni kavarodásnál Késmárki találta meg leggyorsabban a labdát, és a kapuval háttal emelte be azt a hosszú sarokba.

Fegyelmezetten és rendezetten futballoztak a srácok, ám a második félidő hajrában meg tudta fordítani az eredményt az ajkai csapat. A kifejezetten sportszerű találkozó mindkét társaság felkészülését maximálisan szolgálta.  

Szervezett ellenféllel találkoztunk, a futballról szólt az egész meccs. Mindkét csapat valójában játszani próbált. Örömteli, hogy voltak gyors átmeneteink, voltak iramváltásaink, néha ötletesen tettük a dolgunkat a labdarúgás minden elemében. Nem volt benne a vereség a meccsben, a kapu előtt bizonytalanok voltunk – ezt kell kinőnünk, hogy ne kelljen végiggörcsölni egy-egy meccs amiatt, hogy csak egy gólt szereztünk. Itt kell egyfajta magabiztosság! A középső tengellyel elégedett voltam, a kispadról is voltak jó beszállóink. Vasárnap már bajnoki következik: Hévízre utazunk az első fordulóban

– mondta Somlai Roland a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok