Csapat tagjai: Doncsecz Levente, Kiss Levente, Kovács Gergő, Kovács Levente, Markó Máté, Neudl Milán, Pataki Márk, Reseterics Bálint, Tarján Patrik,Varga Márk, Vigh Patrik
Edző: Takács Csaba, Németh Richárd
A hétvégén 06.01-jén Székesfehérváron rendezték meg az U9-es korosztály részére a Csukovics László emléktornát, melyen 10 csapat vett részt. A torna csoportmérkőzésekkel vette kezdetét, a Lurkósok Siófok, Sárkeresztes, Videoton "B" és a tavalyi tornagyőztes Kozármislennyel kerültek egy csoportba. Minden csapatot sikerült legyőzni a a fiúknak, így a körmérkőzéseket csoportelsőként zárták. Ezt követően a másik csoport 2. helyezetjével Ménfőcsanakkal mérték össze tudásukat az elődöntőben. Itt 2:0-ra sikerült legyőzniük az ellenfelet, ezzel a kis "Lurkók" bejutottak a döntőbe.  A másik elődöntőt a Videoton "A" és a Kozármisleny csapata játszották, mellyet a Videoton nyert meg 3:1-re.
Így a Videotonnal kerültek a döntőbe, ahol először a Videoton vezetett. Ezt követően a Lurkósok kiegyenlítettek, de sajnos a Videoton ennek ellenére 1:2-re megnyerte a párharcot. Az utolsó másodpercben hatalmas gólhelyzetünk volt, ám a támadás közben a bíró lefújta a mérkőzést és így be kellett érnünk a 2. hellyel. Ám ezzel sem lehetünk elégedetlenek, a csoportmérkőzéseket magabiztosan nyerték, de az idegek harcát a Videoton a hazai pálya előnyeit kihasználva sokkal jobban bírta. A gyerkőcökben meg volt a küzdeni akarás, de az év végi fáradság jelei egyértelműen megmutatkoztak a játék összképében.
Eredmények:
 
Lurkó UFC - "Vidi" B            5:0
Lurkó UFC - Kozármisleny    3:1
Lurkó UFC - Siófok               2:0
Lurkó UFC - Sárkeresztes    3:0
 
Elődöntő:
Lurkó UFC - Ménfőcsanak    2:0
 
Döntő:
Lurkó UFC - Videoton A        1:2
 
Gratulálunk a csapatnak!
  • Csatolt dokumentumok