Lurkó UFC U14 – MTE 1904 U14 8–3 (1–1)
Lurkó UFC U14.:
Varga B. – Tancsics (Szabó B., 60.), Kiss L., Házi, Baldauf (Szabó K., 63.) – Biró B. (Szakasics, 47.), Vert, Varga M. – Grádvohl, Berzlánovich, Szabó M. Edző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Varga M. (3., 1–0), Grádvohl (43., 2–1), Berzlánovich (66., 3–2; 72., 4–3; 74., 5–3), Szakasics (76., 6–3), Szabó B. (77., 7–3), Szabó M. (80., 8–3)

Hamar megszerezte a vezetést a Lurkó, ám az első negyedóra végén egyenlített a Mosonmagyaróvár. Ezek után is inkább a mieink előtt adódtak lehetőségek, de a szünetig nem változott az eredmény. A fordulás után ugyanúgy három perc telt el, mint a meccs kezdetekor, és megint előnyben volt a Lurkó – ám a forgatókönyv nem változott, és az Óvár megint egyenlített. A második félidő közepén egy gyors gólváltás után alakult ki a 3–3, ám az utolsó szűk tíz percben az elfáradó vendégeket bedarálta a Lurkó, és ebben a periódusban ötöt is rúgtak a mieink, kialakítva a 8–3-as végeredményt. Mindegyik gólunkat akcióból értük el. Berning Adrián cseréi is jól szálltak be, úgy tűnik, kezd összerázódni a brigád, beilleszkedtek az új játékosok is, és mindenki próbál megküzdeni a csapatba kerülésért. 

Már az öltözőben mondtam a fiúknak: jó ellenféllel találjuk ma magunkat szemben. Ez be is bizonyosodott. Szervezettek voltak, próbáltak futballozni a vendégek. Mi a saját játékunkat játszottuk, sok helyzetet kidolgoztunk, de ebből az 5-6 lehetőségből csak egy gólt tudtunk szerezni. Két rossz helyezkedés miatt mögénk kerültek egy mélységi indítással, amiből kiegyenlített az Óvár. Az első félidőben jók voltunk, kezünkben volt a mérkőzést annak ellenére is, hogy döntetlen volt az állás. Szünetben megnyugtattam a fiúkat, ugyanazt a játékot kértem, amit korábban megbeszéltünk. Remekül kezdtünk, ám hiába szereztünk megint gólt, mivel újabb hátsó alakzatbeli hibát követtünk el, újfent egyenlítettek a vendégek. Egy percig sem aggódtam, majd a hajrában eldöntöttük a meccset. Sok helyzetet hagytunk ki a 8 gól ellenére is. Gyakorolnunk kell a védekezést, mert bizonyos helyezkedéseket rosszul ismerünk fel és elcsúszunk – ezekből kell tanulnunk. Elégedett vagyok a fiúkkal és gratulálok nekik a szép győzelemhez

–        nyilatkozta Berning Adrián a mérkőzést követően.

  • Csatolt dokumentumok