Nagykanizsa U12 – Lurkó UFC U12 1–3 (1–1)

Lurkó UFC U12.: Gáspár – Andor, Horváth S., Gartner – Sági, Lakner – Gudui, Alasz, Varga N. Cserék: Svób, Bereczki, Moldován, Farkas B., Karvalics. Vezetőedző: Kálócz Zsolt. 

Gólszerzők: Moldován (2), Alasz. 

A 2*30 perces találkozón a mieink szereztek vezetést Alasz révén, amit még az első játékrészben egy szögletet követően ki tudtak egyenlítenie a nagykanizsaiak. Fordulás után azonban egyértelműen fölényben játszott a Lurkó, és egy szabadrúgásgóllal, valamint egy akciógóllal 3–1-re megnyerték a vendégjátékot. 

Első edzőmeccsnek ez a mai tökéletesen megfelelt, remek edzőpartnernek bizonyult a nagykanizsai csapat. A második félidőben harapósabbak voltunk, ennek meg is lett az eredménye. Helyenként jól játszottunk, de sokat kell még dolgozni, hogy sikeresebbek legyünk 

– nyilatkozott a találkozót követően Kálócz Zsolt, vezetőedző. 

  • Csatolt dokumentumok