A Horváth Rudolf és Horváth András irányította U19-es együttes három győztes meccs után utazott Felcsútra, ahol a Puskás Akadémia vendégeként léptek pályára. Az alapcsapatból többen is hiányoztak, köztük a Lurkó-nevelés Horváth Rajmund. Így az Illés Akadémia Gróz – Auer, Vajda, Tarján, Dezamits – Markó, Rosner, Volter – Tóth M., Szalay, Bunevácz csapattal álltak ki. Ez azt jelenti, hogy hat korábbi Lurkós: Auer Ákos, Dezamits Dominik, Markó Máté, Rosner Gergő, Tarján Patrik és Vajda Bence szerepelt a kezdőcsapatban. A hajrában Rosner Gergő helyett egy újabb Lurkós, Palkó Bálint állt be a végül 4–2-re diadalmaskodó együttesbe. 

 

A jobb oldali védő Auer Ákos (2002) sérülés miatt a múlt héten nem szerepelt – ám ettől függetlenül alapembere az U19-es csapatnak, és a Mátyus János vezette Haladás tréningjeit is látogatja. A Lurkóban kezdett el futballozni 2008-ban, majd négy év elteltével került az Illés Akadémiára. 

A több poszton is bevethető, ezúttal balhátvédként kezdő Dezamits Dominik (2003)  eddig mind a négy találkozón szerepelt az U19-esek között, sőt két hete az NB II-es Szombathelyi Haladásban a felnőttek között is bemutatkozhatott már. 2012 és 2014 között a Lurkóban tanulhatta meg a futball alapjait. 

Markó Máté (2003)  kétszer kezdőként, kétszer csereként lépett eddig pályára. Jobb oldali középpályásként szerepelt, a vezetőedző többször is rendkívül biztatóan beszélt teljesítményéről. 2008-ban, ötévesen kezdte el a futballt a Lurkóban, és kilenc évet követően került az Illésre. 

Palkó Bálint (2003)  most játszott először a kiemelt U19-es bajnokságban. Tehetsége és szorgalma alapján kaphatta meg a lehetőséget, bátran játszott. Két év Lurkós lét után 2013-ban került az Illés Akadémiára.  

Rosner Gergő (2003)  háromszor játszott a 2020/2021-es kiírásban. A középpályás a Puskás elleni találkozón volt először kezdő. Egy szezonban szerepelt a Lurkóban (2013/2014). 

A belső védő Tarján Patrik (2003)  felelősségteljes posztján kiválóan teljesített: eddig ebben a bajnokság a két idegenbeli találkozón szerepelt. A Lurkóban 2010 és 2013 között pallérozódott. 

Vajda Bence (2002) a csapat kapitánya. A védekező középpályás több sérülés miatt az utóbbi hetekben belső védőként irányítja mesterien társait. Szentgotthárdról került a Lurkóhoz, és egy évet követően, 2017-ben már az Illésen "tanult" tovább. 

Betegség miatt nem szerepelt Horváth Rajmund. Már az utánpótlás-válogatottakban is bemutatkoztak a Lurkóból, az Illés Akadémián keresztül más csapatba igazoló játékosok: Pataki Márk (Puskás Akadémia) és Doncsecz Levente (MTK). 

Mindez nagyon fontos a Lurkó UFC életében, és minden bizonnyal nem a véletlennek és a szerencsének köszönhető... Ebből a korosztályból Reseterits Bálint a Király SE játékosa már, Horváth Norbert a Körmend FC-é, Bényei Dominik és Baranyai Kevin pedig a Répcelakban szerepel. 

A Lurkó az U19-es regionális bajnokságban szerepel, és minden tiszteletet megérdemelnek a jelenlegi utódok! 

 

  • Csatolt dokumentumok