A tervezett tizennégyből tizenkettő találkozót tudott lejátszani a Lurkó U19. Az összegyűjtött 19 pont azt jelenti, hogy a mieink táblázat hatodik pozíciójában állnak. A csapat edzője, Janzsó László értékelte az őszt. 

A kaotikus tavaszt követően úgy érzem, hogy az alapozásunk nagyon jól sikerült. A megszabott kereteket a fiúk tartották: így heti három edzéssel, jónak mondható edzéslátogatottsággal (15-18 fő), és sikeres felkészülési edzőmérkőzésekkel a hátunk mögött indultunk neki a bajnokságnak. A küzdelemsorozat első öt mérkőzése vegyes eredményeket és játékképet mutatott: egy szoros soproni vereség után a sírból hoztunk vissza egy pontot a Hali ellen, majd Ajkán győztünk – ami egy hosszú-hosszú nyeretlenségi sorozat végére tett pontot. Az Óvártól itthon 2–1-re kikaptunk, majd a Csornát 1–0-ra legyőztük. Ezen az öt meccsen tehát 2-2 győzelem és vereség mellett egyszer ikszeltünk: mégis úgy érzem, hogy két olyan mérkőzésünk (Hali, MTE) volt, ahol vezettünk, és a végére mégis kicsúszott a kezünkből a három pont. Itt kevesellem a megszerzett egy pontot. A Csorna elleni mérkőzésen megszerzett győzelem miatt örömünk nem volt felhőtlen: Járfás Gergő, a csapat egyik alapembere súlyos sérülést, válltörést szenvedett – őrá legközelebb a januári felkészüléskor számíthatok. A bajnokságot jellemző rengeteg halasztás miatt az a furcsa szituáció állt fenn, hogy október 14-e után három hétig egy meccsen sem léptünk pályára, míg november 5-e és 28-a között hat bajnokit játszottunk. Ebben a periódusban újabb sztenderd játékos, Bakos Bence esett ki a sorból, szintén sérülés miatt – pedig pl. a Király elleni mérkőzésre már eleve négy beteg és két sérült játékos nélkül kellett kiállnunk. Hétről hétre voltak játékosok, akik kisebb-nagyobb sérülésekkel küszködve, de vállalták a mérkőzéseket. A novemberi erőltetett menetben azonban már szükség volt már a fiatalabbak segítségére is, akikről elmondhatom, hogy megállták a helyüket!

Igazából ebben a periódusban még inkább kidomborodott a csapat igazi ereje: alázatosan játszottunk, akaratosak voltunk és fegyelmezettek. Ez a csapategység azt eredményezte, hogy a csapatrészek jól, és helyenként gólratörően tudtak együtt futballozni. Nagyon szívesen emlékszem vissza arra a sorozatra, amit a fiúk a Csorna elleni győzelemmel alapoztak meg: hét találkozót vívtunk meg veretlenül: négyszer győztünk, háromszor ikszeltünk. Ezeken a mérkőzéseken 14–3-as gólkülönbséget produkáltunk, négy meccsen gólt sem kaptunk! Szeretném, ha megértenék a tanítványok: az edzésmunkának nagy szerepe volt ebben az őszben. Akik becsületesen dolgoztak, azoknak a teljesítményében ez vissza is köszönt a pályán. Sajnos a lazsálás és a lógás nem megengedett az ilyen időszakban, mikor mindenkire és mindenki erejére, tudására, rutinjára szüksége van. Szerencsére ez nem is volt jellemző a srácokra. Sokat számított, hogy a rutinosabb játosok türelemmel játszottak, és kijavították az esetlegesen átlagnál gyengébb teljesítményeket. Úgy gondolom, hogy összekovácsolódtunk és remek csapatunk van!

Az utolsó bajnokinkra egy kicsit elfogytunk, mind erőben, mind fejben. Egy kiváló menetelés után sajnos verességgel zártuk az őszi szezont. Ennek ellenére így is egy szenzációs teljesítményt tudhatunk magunk mögött. Amit lehetett, kihoztunk a csapatból, és mindent kihoztak magukból a fiúk. Amint említettem már, sokszor kellett az U17-es csapat játékosi közül is behívni játékosokat. Velük is maximálisan meg voltunk elégedve, jól helytálltak az idősebbek bajnokságában is. Sokat segített Molnár Károly edzőkollégánk munkája is, aki a nyári felkészülési időszakban csatlakozott a szakmai stábhoz. És itt szeretném kiemelni Pusztai Gergő szerepét is a csapatban, akit szezon előtt választottuk meg csapatkapitánynak. Nagyon jó döntés volt ez! Igazi motorjává vált a társaságnak, bár ez utóbbi hál’ Isten még jó pár játékosról elmondható. A nehézségek tudatában, elégedetteknek kell lennünk, hiszen igazi csapatként, egymásért, egymás hibáit korrigálva játszottak és dolgoztak a fiúk egész szezon alatt.

– foglalta össze a látottakat a 2020/2021-es bajnokság őszi szezonjáról Janzsó László edző.

A Lurkó U19 két meccse maradt el: az 5. fordulóból az Andráshida elleni idegenbeli, míg a 15. fordulóból a Ménfőcsanak elleni hazai találkozó. A tervek szerint ezekre a mérkőzésekre tavasszal kerül majd sor.

  • Csatolt dokumentumok