Lurkó UFC U19 – SC Sopron U19 0–2 (0–2)
Lurkó UFC U19: Németh H. – Szabó B., Nagy II B., Várnai, Neubauer (Kálócz, 46.) – Kovács Á., Holtay (Katona, 73.) – Kovács N. (Hajba, 73.), Makkos (Nagy D., 46.), Varga T. – Nagy I. B. Vezetőedző: Janzsó László.
Ősszel nagy meglepetést okozva Makkos Máté büntetőből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Lurkó UFC U19 (2005-2006) az SC Sopront – ez volt az egyetlen idegenbeli veresége a piros-fehéreknek.
Most a Felsőházi küzdelmek során is találkoztak egymással a csapatok. Az első félidőben sajnos öt perc alatt két nagy hibát követtünk el, ezáltal kétgólos előnyhöz juttattuk a vendégeket. Teljesen felesleges szabálytalanságot követtünk el a 16-oson belül a 22. percben, a büntetőt pedig értékesítették a soproniak. Öt percre rá egy a tengelybe adott rossz átadásra csaptak le a vendégek, a helyzetet pedig gólra is váltották. A 45. percben újabb jogos büntetőhöz jutottak a soproniak, ám a lövést Németh Hunor hárította, meccsben tartva csapatát!
Szél és eső is nehezítette a felek munkáját a játéktéren. A szünetet követően többször is eljutottunk a vendégek kapuja elé, azonban nem tudtunk betalálni. A hajrában egy gyorsan elvégzett szabadrúgásnál Kovács Ákos passzolt Hajba Zoltánhoz, akinek a talpa alatt elcsúszott a labda a ziccerben… Jó képességű ellenféllel találkoztunk, akiknek nem lett volna szükségük az általunk nyújtott segítségre. Az SC Sopron 2–0-ra nyertek meg a zöldcsütörtöki találkozót.
Megint vereség – de ez teljesen másfajta volt, mint az előzőek! Hétközben játszani a soproniakkal mindig nehéz, komoly kerettel érkeztek. Ügyesek, frissek és technikailag nagyon jók – viszont segítettünk rajtunk, ezért tudtak nyerni. Az első félidőt a kukába dobhatjuk, nagyon sok volt a hiba, elsősorban a védelemben. Ám a meccs utolsó szűk félóráját megnyomtuk, helyzeteink is voltak, betalálnunk azonban nem sikerült. Bízom benne, hogy a jövő héten felkészültebb és koncentráltabb futballal tudunk kirukkolni. Gratulálok a soproniaknak
– mondta Janzsó László vezetőedző.
- Csatolt dokumentumok