Hévíz SK U13 – Lurkó UFC U13 0–4 (0–1)
Lurkó UFC U13.: Répcei – Somogyi-Rezner, Horváth S., Csóri, Szabó K. – Geller, Iváncsics, Takács M. – Paizs, Iszak, Haág. Cserék: Varga Benedek – Varga Bálint, Rétközi Cs. Edző: Catalin Azoitei.
Gólszerzők: Haág (25., 0–1; 58., 0–4), Takács M. (40., 0–2), Geller (51., 0–3)

A Kiemelt U13-as bajnokság Észak-Nyugati Csoportjának 10. fordulójában Hévízre utazott a Lurkó – ez volt egyébként ennek a körnek a zárómérkőzése. A találkozónak úgy ugrottak neki a mieink, hogy nem lehet kérdés, ki nyeri ezt a meccset. Aktívan és koncentráltan játszottak a fiúk, sok-sok helyzetet dolgoztak ki, és ezek közül négyet gólra is váltottak. Talán több is lehetett volna, hiszen volt olyan Lurkó-akció, amiből kétszer is a kapufát sikerült „csak” eltalálni. A győzelemmel bezsebelt három ponttal a zöld-feketék felléptek a nyolcadik pozícióba.

A mai mérkőzésen nagyon jól működött a letámadásunk, tulajdonképpen nem is igazán volt dolga a kapusomnak, annyira megfelelően ment ma a csapatvédekezés. Emellett az előrejátékkal is elégedett lehettem. Az biztos, hogy a kapufa „hazai” volt, ugyanis ötször is kisegítette a hévízieket. Jól játszott ma mindenki, hárman még közülük is kiemelkedtek, a mezőny legjobbja pedig Paizs Péter volt, de még egyszer mondom, mindenkit dicséret illet

– nyilatkozott a mérkőzés után Catalin Azoitei vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok