A Regionális bajnokság észak-nyugati csoportjában szerepel a Lurkó UFC U19-es együttese. A küzdelemsorozatban 15 csapat indult el: több mérkőzés elmaradt, így tíz és tizennégy közötti lejátszott találkozókat tudnak maguk mögött a gárdák.

A zöld-feketék 12-szer játszottak, öt győzelem, négy döntetlen és három vereség a mérleg, a gólkülönbségünk 19–10. Utóbbi szám – a 10 bekapott gól – a második legkevesebb a bajnokságban.

Augusztusban Sopronban kezdtek a fiúk, és a piros-fehérektől 1–0-ra kaptak ki. Ezek után a Haladás VSE érkezett hozzánk: a fordulatos meccsen mi szereztük meg a vezetést, ám két perc alatt fordított az ellenfél, mégis az utolsó percben összejött az egyenlítés (2–2). Szeptember 12-én Ajkán játszott a Lurkó, és 1–0-ra sikerült nyerni! Hosszú idő után ez volt az első győzelme az U19-eseknek (a félbeszakított 2019/2020-as bajnokságban nyeretlen maradt a társaság) – valamint a Lurkó tagja annak a hármasnak (a Sárvár FC-vel és a Pápai ELC-vel együtt), akik gólt tudtak szerezni az ajkaiak ellen! A Mosonmagyaróvár ellen előnyből kaptunk ki (1–2) – pedig volt esély arra, hogy a bajnoki cím első számú várományosa ellen ponto(ka)t szerezzen a társaság. Ám a nyújtott teljesítmény már előrevetítette a következő sorozatot, ugyanis az elkövetkezendő hét meccsen 15 pontot gyűjtöttek be Pusztai Gergőék! Három meccsen gólt sem kaptunk (Csorna 1–0; Sárvár 2–0; Király SE 0–0), majd a MiTE ellen kinyílt a gólzsák (7–1). Pápáról elhozott egy pontot a csapatunk (0–0), majd Sopronban a SFAC ellen hátrányból nyertünk (4–1). Az Üstökös ellen az utolsó percben mentett pontot a Janzsó-tizenegy (1–1), végül Hévízen egy vereséggel zárult le a jó sorozat (0–2) és maga az őszi szezon is.

Séfer Márk egy percet sem hiányzott, mind a tizenkettő találkozót végigjátszotta. Kovács Dominik neve mellett 1046 percet számoltunk (kapuban és mezőnyben), Nemes Adrián 1045 percet töltött pályán, Kiss Levente 1023-at – mellettük még Hajmási Martin (812) és Kovács Dániel (777 perc) mondhatja el magáról, hogy mindegyik meccsen szóhoz jutott. Egyszer hiányzott Pusztai Gergő (990), Janzsó Bence (841), Závecz Kristóf (466). Lipics Máté (9 meccs/720 perc), Balikó Márton (6/540), Kárász Noel (6/429), Járfás Gergő (5/429), Bakos Bence (6/405), Bögöly Barnabás (3/225), Belső Bence (2/180), Horváth Botond (2/180), Ágoston Roland (4/133), Németh Raul (8/133), Neszlinger Zsolt (2/180), Varga Dániel (1/90), Németh Tamás (4/82), Séllei Botond (3/50), Nagy Dávid (1/45), Kiss Barnabás (1/45) és Sáfár Balázs (1/24) játszottak még a csapatban. Összesen 26 játékos szerepelt az U19-eseknél – köztük hatan voltak a feljátszók.

Huszonhárom sárga lapot találunk a fiúk neve mellett: Pusztai Gergő négynél tart, Janzsó Bence, Bakos Bence, Hajmási Martin és Balikó Márton 3-3 figyelmeztetést gyűjtött be.

A házi góllövőlistára nyolcan iratkoztak fel: Séfer Márk hat találattal telel az élen, őt követi Járfás Gergő és Kovács Dániel 3-3 góllal. Kétszer talált be Pusztai Gergő és Varga Dániel, míg egyszer-egyszer Kovács Dominik, Janzsó Bence és Nemes Adrián. Kovács Dominik a „clean sheet” listája négyes: az Ajka, a Csorna, a Sárvár és a Király ellen nem kapott gólt, míg Pápán a Bögöly Barnabás-Kiss Barnabás páros mondhatja el magáról, hogy lehúzták a rolót.

Két elmaradt találkozója van az U19-es csapatunknak: az andráshidai, és a hazai, Ménfőcsanak elleni meccsek.   

  • Csatolt dokumentumok