Barca Academy U15 – Lurkó UFC U15 2–3 (1–0)
Lurkó UFC U15: Reiber – Vincze, Gombos, Guba, Kraller – Pencz, Dobovánszky – Bozzai (Nagy V. B., 50.), Polgár Á., Nagy B. (Mukics, 50.) – Kiss Z. (Lasics, 58.). Vezetőedző: Farkas Gábor.
Gólszerzők: Gombos (45., 1–1; 83., 2–3), Dobovánszky (60., 1–2)
Kapusunk, Palatin Tamás betegség miatt nem utazhatott velünk – ezúton is jobbulást kívánunk neki –, így Reiber Marcell húzott kapusmezt és kesztyűt. A szokásosnál kisebb és szűkebb pályán játszottunk, ráadásul az eddigiekkel ellentétben rosszul kezdtünk, az ellenfél labdabirtoklási fölényben volt. Egy szöglet után lepattanóra lassan reagáltunk, 11 méteres lövésből az első negyedóra végén vezetést szerzett a Barca Academy. Aztán éledezni kezdtünk, Polgár Ádám lövésénél nagyot védett a hazai kapus. Egyre jobban játszottunk, ám Polgár Ádám ziccerben rossz döntést hozott, így hátrányban mehettünk pihenőre.
A 45. percben aztán egyenlítettünk: mélységbe való indítás során Gombos Zalán lefutotta a hazai védelmet, a kapus mellett eltolta a labda és bepasszolta, 1–1. Az egyenlítés mentális fölényt is hozott számunkra. Folyamatosan jöttek a helyzeteink, ám 3 ziccert is kihagytunk. Egy óra elteltével egy pontrúgás után Dobovánszky Ábel talált be, megfordítottuk az állást, 1–2! Sőt, megvoltak a lehetőségeink arra, hogy lezárjuk a meccset, ám ez (ekkor még) nem történt meg. A 80. percre fordulva a játékvezető háromperces hosszabbítást mutatott. Egy előrevágott labdát rosszul számítottuk ki, amit után könnyű síppal befújt büntetőt kaptak a fővárosiak és egyenlítettek. Ekkor sem mondtunk le a három pontról! A középkezdés után szabadrúgáshoz jutottunk 23 méterre a kaputól. Gombos Zalán klasszis mozdulattal a felső sarokba lőtt, így 3–2-re megnyertük a találkozót!
Amit az utóbbi hetekben a sors elvett, azt a 83. percben ezúttal visszaadta. A srácoknak is nagy mentális töltetet ad ez a győzelem a januári felkészülésre! Úgy gondolom jól is játszottunk az ősszel, de voltak olyan meccsek, amikor volt benne hiányérzet, mert nem párosult eredménnyel a jó játék. Mindenestre a mai meccs az őszi szezonnak nagyszerű zárást adott, gratulálok a fiúknak
– értékelt Farkas Gábor.
- Csatolt dokumentumok