A Janzsó László által vezetett U19-es (2002-2003)csapat három közös edzésen vesz részt a héten, és vasárnap hazai környezetben a Haladás VSE-t fogadja. A találkozó 9 órakor kezdődik.

Az U17-esek (2004-2005) szintén háromszor fognak tréningezni. Seper Ákos együttese vasárnap 11 órakor kezd itthon a Haladás VSE ellen.

Az U15-ösök (2006) három alkalommal edzenek hétközben, ők azonban szombaton játszanak. A találkozó 10 órakor lesz, ebben a korosztályban a Haladás VSE lesz a pályaválasztó.

Az U14-es (2007) csapatunk négyszer gyakorol a héten. Berning Adrián tanítványai szombaton délben lépnek pályára a HVSE vendégeként.

A Catalin Azoitei által irányított U13-as (2008) csapat három heti edzés után szombaton Gyirmótra utazik, ahol 10 órakor játszanak majd a kék-sárgák ellen.

Kálócz Zsolt csapata, az U12-esek (2009) négyszer edzenek, és ők is rajta lesznek a gyirmóti buszon: az ő meccsük is szombaton 10 órakor startol el.

  • Csatolt dokumentumok