Lurkó UFC U14 – ESK Győr-Ménfőcsanak U14 8–0 (4–0)
Lurkó UFC U14: Répcei (Juhász, 41.) – Gudui, Somogyi-Rezner (Kovács F., 55.), Csóri, Andor (Lakner, 41.) – Takács M., Polgár (Varga N., 41.), Geller, Farkas B. – Gartner, Tóth A. (Tompa, 49.) Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Gartner (18., 1–0), Geller (23., 11-esből, 2–0; 39., 4–0; 68., 7–0), Farkas B. (36., 3–0), Tóth A. (48., 5–0), Takács M. (67., 6–0), Csóri (79., 8–0)

Nekiugrott volna ellenfelének Nagy Krisztián csapata, ám a betömörülő védelemmel bő negyedóráig nem tudott mit kezdeni a Lurkó. Aztán Tóth Attila kiugratásából Gartner Raul szerezte meg az első gólt, és törte át ezzel a gátat. Igaz, a kapuig eljutott a csapatunk, több mint féltucatszor a kapufát is eltaláltuk, ráadásul remek napot fogott ki a ménfőcsanaki hálóőr. Geller Marcell aztán a saját maga által kiharcolt büntetőből szerezte meg a második gólt, majd az első félidő hajrájában Farkas Bendegúz is betalált, sőt, Geller Marci újabb góljával már négy volt közte.

Megfiatalított csapattal jöttünk ki a második játékrészre, amikor Tóth Attila, Takács Máté, és Csóri Ádám is betalált, míg Geller Marcell mesterhármast ért el, így a zöld-feketék nyolc góllal nyerték meg a mérkőzést.

A mai győzelem ugyanolyan fontos, mint bármelyik másik. Ahogy az előző alkalommal mondtam: egy szerényebb képességű Ménfőcsanakot fogadtunk. Betömörültek, ezzel megnehezítették a dolgunkat. Türelmetlenek voltunk. Gondolkodtam, hogy a pénteki esti edzés volt túl erős, vagy a felállásunk nem volt megfelelő… Görcsösen akartunk, nem forgattuk a játékot, aztán a 18. percben végre előnybe jutottunk. Nyomás alatt tartottuk az ellenfelet – az egyébként jól védő kapusba lőttük a helyzeteinket. A kapufa sem volt velünk, mégis kettőre növeltünk az előnyüket, majd a hajrában újabb gólokat szereztünk. A szünetben hármat is cseréltem, hogy minél több 2009-es is lehetőséget kapjanak: a II. félidőben heten is pályán voltak, felszabadultan játszhattak. Látszik, hogy nagyon jól dolgozik velük Joó Bálint és Pál Gergely! Ez a keret biztató, fel tudjuk venni a versenyt sokakkal. A rotálás is ad egy lehetőséget arra, hogy bele-belenyúlhassunk a meccsbe. Bizakodva várjuk a Hévíz elleni mérkőzést, remélem, át tudjuk vinni arra a meccsre is ezt a fajta mentalitást

– mondta Nagy Krisztián a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok