A koronavírus-járvány idején rengeteg újdonsággal kellett megismerkednünk, vagy inkább megbirkóznunk. Az Európában tavalyig szinte ismeretlen maszkhasználat, a német és angolszász nyelvterületen használt „lockdown” – azaz bezárkózás vagy lezárás mellett a sportra gyakorolt hatása is elemi erejű. Elhalasztották többek között az olimpiai játékokat és a labdarúgó Európa-bajnokságot. Megváltozott az edzések menete, a szülők kiszorultak a létesítmények környékéről is. Edzőnk, Sümeghy László nézett utána, mit is csinálnak másként Németországban. Ezúttal az otthoni készül(őd)ésről lesz szó.

A DFB (Német Labdarúgó-szövetség) azt ajánlja, hogy a hatékonyság növelése érdekében otthon is sokat kellett gyakorolni, méghozzá mindig labdával. Ha a hely szűk, és csak egy szoba áll rendelkezésre, akkor ott: zokniban és labdával, de ha van más lehetőség, pl. egy tűzfal, akkor annak a segítségével. Ezekkel a gyakorlatokkal a fiatalok technikai és fizikális tudása is szinten tartható, sok gyakorlással pedig növelhető is.

Udvar, kert vagy lakás – a lényeg az, hogy a labdát a láb mindegyik részével játsszuk meg: belsővel, külsővel, rüszttel: kis terület elegendő a gyakorlás – a lényeg, mint amit nálunk is mondanak: a sok-sok, legalább napi ezer labdaérintés.

A gyakorlatok lépésről-lépésre megtekinthetők itt: www.dfb.de/trainer/artikel/die-ballkontrolle-im-heimtraining-verbessern-3292/

 

 

  • Csatolt dokumentumok