Lurkó UFC U17 – Mosonmagyaróvári Ifjúsági TE U17 4–0 (3–0)
Lurkó UFC U17.: Kelemen (Kiss B., 51.) – Belső, Sáfár, Nagy Dávid, Neszlinger – Nagy Dominik (Varga T., 51.), Horváth B., Varga M., Fábián – Vér, Péter. Edző: Janzsó László.
Gólszerzők: Péter (3., 1–0; 27., 2–0; 88., 3–0), Belső (37., 3–0)

A Regionális Bajnokság 11. fordulójában találkozott a két csapat: a vendég kék-fehérek eddig mindegyik körben pályára tudtak lépni, nekünk azonban ez csak a nyolcadik meccsünk volt. Az első négyen mindössze három pont volt a termésünk, ám azóta a mai hárommal együtt már tizet gyűjtöttek a fiúk! A MITE ellen hamar eldőlt a három pont sorsa, végig nálunk volt többet a labda és a győzelmünk teljességgel megérdemelt volt.

Nagyon jól kezdtünk, forgattuk a játékot, a középpályánk kreatívnak bizonyult, szépen dolgoztak a fiúk. Először szerepelt nálunk az U15-ös Fábián Dániel: az első perceket leszámítva nem volt megilletődve, stabil, helyenként pedig csibészes futballt láthattam tőle – ebben a periódusban már nem lehetett észrevenni, hogy első meccsét játssza az U17-ben. A szünet után kevésbé lehettem elégedett: nem játszottuk meg a széleket, túlontúl a közepét erőltettük egy betömörülő védelemmel szemben. Pontatlanok voltunk, és ekkor nem használtuk ki az adandó lehetőségeinket

– mondta a mérkőzést követően Janzsó László.

  • Csatolt dokumentumok