Hévíz SK U19 – Lurkó UFC U19 2–0 (1–0)
Lurkó UFC U19.: Kovács Dominik – Kovács Dániel, Kiss L., Lipics, Nemes – Séfer, Janzsó – Závecz (Séllei, 52.), Pusztai, Hajmási – Németh T. (Németh R., 71.). Edző: Janzsó László.

A zaklatott menetű U19-es Regionális Bajnokság Észak-Nyugati Csoportjának utolsó őszi találkozóján Hévízre látogatott Janzsó László együttese. A mieink nem futballoztak jól. Nagy egyéni hiba után kerültek hátrányba a zöld-feketék, ennek ellenére inkább nálunk volt többet a labda, de a támadásépítések hamar megakadtak. Döntetlenszagú mérkőzésen a szerencsésebb hazaiak rászolgáltak a győzelemre.

Nagyon sok volt az elmúlt időszak a csapat számára, így elfogytunk a végére. Ma igazán nem is „játszottunk”, senki nem tudott átlagos teljesítményt sem nyújtani. Annak ellenére, hogy egy oldalszabadrúgást követő hibából gólt kaptunk, nem éreztem jobbnak a hévízieket. Igaz, nekünk sem volt sok lehetőségünk – pedig volt olyan bő negyedóra, amikor az ő térfelükön pattogott a labda – talán a szögletek utáni fejeseinkből születhetett volna gól. Mindezek ellenére egy pillanatra nem adták fel a fiúk, láttam és hallottam, hogy bíztatják egymást – a motiváció és önmotiváció a mai meccs pozitívuma. Semmi nem jött össze, bántott is mindenkit a vereség, így a veretlenségi széria lezáródása

– nyilatkozott a meccset követően Janzsó László.

  • Csatolt dokumentumok