Az őszi szünet hetében csak három csapatunk fog bajnoki mérkőzést játszani. Janzsó László U19-esei (2002-2003) és Seper Ákos U17-esei (2004-2005) három-három edzés mellett ezúttal szabad hétvégések lesznek.

Nagy Krisztián U15-ös (2006) együttese két edzést követően csütörtökön lép pályára: a zöld-feketék hazai környezetben fogadják az Üstököst.

A 2020-as ősz „legfoglalkoztatottabb” csapata a Lurkónál az U14-es (2007) együttes. Berning Adrián tanítványai ezen a héten is kétszer meccselnek. Kedden 15:00 órakor Söptén fogadják a Sárvár FC-t (akiket a múlt héten a Regionális Bajnokságban 7–2-re győztek le), csütörtökön délben pedig az Illés Akadémia műfüves pályáján az Üstökössel játszanak.

Catalin Azoitei három edzést vezényel a héten az U13-as (2008) korosztályunknak, majd pénteken 12.30 órakor a tabellaelső ZTE érkezik Szombathelyre.

Az U12-esek (2009) szintén háromszor tréningeznek. Kálócz Zsolt tanítványai pénteken 11.00 órakor a Zalaegerszeget fogadják.

A kisebb korosztályaink túlnyomórészt már terembe „költöztek” és ezen a héten két-három-négy alkalommal mozognak és gyakorolnak.  

  • Csatolt dokumentumok