Király SE U15 – Lurkó UFC U15 4–2 (1–2)
Lurkó UFC U15.:
Szanyi – Mikics (Dénes, 72.), Tóth D. Stampf, Vajda – Horváth B. (Joó, 64.), Mesics-Leiner, Király – Verebélyi, Hajba, Zimits. Edző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Fliegler (7., öngól, 0–1), Király (20., 0–2)

Az U15-ös Regionális Bajnokság Észak-Nyugati Csoportjának 11. fordulójában Újperintbe látogatott a Lurkó. A mieink remekül kezdték a találkozót, az első félidő derekán már kétgólos előnybe kerültünk. Szépíteni tudtak ezek után a hazaiak, majd egy újabb kétperces rövidzárlat után már a Királynál volt az előny. Az egyenlítés érdekében igyekezett megtenni mindent a csapatunk, ám a hajrában ismét az újperintiek találtak be, így otthon tartották a három bajnoki pontot.

Sajnálatos módon a harmadik olyan találkozóról beszélhetünk, amelyen kétgólos előnyt herdáltunk el. Az első 25 percben jól játszottunk: előbb egy remekül beadott szöglet utáni öngóllal szereztük meg a vezetést, majd egy szép akció után már 2–0 volt a javunkra. Ezek után azonban fölénk kerekedett az ellenfél, a második félidő pedig teljes mértékben az övéké lett. Több akciót vezettek, mi sokszor belehibáztunk már a középpályán, többször a védelemben. A fejben lévő korlátaink legyőzése a fő feladat most, hiszen nem lehet véletlen, hogy idegenben is ki tudunk építeni kétgólos előnyt, ám ennek megtartására, növelésére kell törekednünk! Nehéz a helyzetünk, és ebben sokkal nagyobb odafigyelésre és felelősségvállalásra van szükségünk – erre a mentális felkészítésre fogom a hangsúlyt fektetni

– mondta a találkozót követően Nagy Krisztián.

Király SE U14 – Lurkó UFC U14 4–2 (1–1)
Lurkó UFC U14.:
Varga B. – Tancsics, Kiss L., Házi, Baldauf – Szakasics, Biró B., Varga M. – Berzlánovich (Soós-Nádor, 59.), Szabó M. (Csupor, 72.), Grádvohl. Edző: Berning Adrián. 
Gólszerzők: Grádvohl (16., 0–1), Varga M. (44., 1–2)

A megyei bajnokságot a héten maga mögött tudó U14-es csapatuk szombathelyi rangadót vívott, hiszen a Király SE vendégeként léptek pályára Berning Adrián tanítványai. Az első negyedóra végén szerezték meg a vezetést a zöld-feketék, amit az első félidő utolsó előtti percében ki tudtak egyenlíteni a hazaiak. Szünet után megint mi kerültünk előnybe, de ezúttal hamar jött az újabb hazai gól, míg a hajrá a Királyé lett, így két győztes regionális találkozó után ma nem szereztek pontot a mieink.

Pontatlan és kapkodó volt a játékunk az első játékrészben, az előrejátékban nem tudtunk kreatívak lenni, alig volt helyzetünk. A Király a védekezésre koncentrált, ívelgették fel a labdát, amit jól megoldottunk. Nem úgy játszottunk, ahogy tudunk, és a szűk keret miatt változtatásra sem volt igazán lehetőségem. Szünet után valamelyest történt változás, de a párharcokat ekkor is elkerültük, pontatlanok és továbbra is dekoncentráltak voltunk. Hiába vezettünk kétszer is, az ellenfelünk kihasználta a nagy egyéni hibáinkat. Az idei év legrosszabb játékát produkáltuk meg, azonban megvédve a fiúkat elmondom: rengeteg meccs van mögöttünk, és ez egy volt a sok közül, tudtam, tudtuk, hogy ez valamikor el fog jönni. Ennek ellenére ma a játék képének a döntetlen felelt volna meg. Fizikálisan hasonló kaliberű ellenféllel találkoztunk, akik sokkal jobb hatékonysággal használták ki a lehetőségeiket. Ebből a meccsből is tanulnunk kell, dolgozunk tovább. Az eddigi sikerélmények sem altattak el bennünket, így azért is vár ránk még sok munka, hogy az ilyen meccseket is meg tudjuk nyerni. A mai meccsen a hozzáállásunkkal nem volt semmi gond, a jövő héten pedig javítanunk kell, és nyerünk a MITE ellen

– nyilatkozta Berning Adrián a meccs után. 

  • Csatolt dokumentumok