Haladás VSE U15 – Lurkó UFC U15 1–1 (1–0)
Lurkó UFC U15.: Szanyi – Mikics, Várnai, Stampf, Vajda – Király, Mesics-Leiner (Tóth D., 43.), Horváth B. (Fábián, 41.) – Verebélyi (Dénes, 68.), Hajba, Katona (Zimits, 41.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerző: Fábián (56., 1–1)

A városi derbi első félidejében többet birtokolta a labdát a hazai csapat, és egy pontrúgást követően nem érdemtelenül jutottak vezetéshez. A szünetet követően azonban a Lurkó vette át az irányítást, Fábián Dániel egyéni akciója után meg is született az egyenlítés. Az ellentétes félidők alapján a döntetlen megfelelt a játék képének.

Hasonlóan alakult a mérkőzés, mint az első fordulóban a Sopron ellen, de most védekezésben jobbak voltunk, így pontot tudtunk szerezni. Többet támadott a Hali az első játékrészben, mi pedig kontrákkal próbálkoztunk, de sajnos ezek erőtlennek bizonyultak. Szöglet után kaptunk gólt – amit különösen is sajnálok – de nem zuhantunk ezek után össze, látszott a bizonyítási vágy a játékosaimon. Jól szálltak be a cserék, Fábián szép áttörést követően talált be. Komplexebbek voltunk, dicsérni tudom a srácokat az együttmozgásért. Lendületet adhat nekünk ez az idegenbeli iksz, bízom a fiúkban továbbra is

– mondta Nagy Krisztián a meccset követően.

  • Csatolt dokumentumok