A Szélesi Zoltán által irányított magyar U21-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezők utolsó fordulójában Belgiumba utazott. Ez a korosztály ezzel a meccsel búcsúzott el az U21-es válogatott meztől.

Hegyi Krisztián nevével kezdődött a magyar kezdőcsapat. A kisebb betegségből felépülő, a jelenleg a skót Motherwell alkalmazásában lévő kapus többször is jól avatkozott közbe az I. félidőben, első nagy bravúrját pedig a 43. percben mutatta be. Ekkor már a mieink 1–0-ra vezettek Németh András büntetőből szerzett góljával.  

A szünet után felborult a pálya, szinte csak a mi térfelünkön zajlott a játék. A Kiki által irányított védelem azonban többször is remekül blokkolt, a középre adott labdákat vagy szögleteket pedig lekapkodta a levegőből a Lurkó UFC egykori növendéke. A belgák csak jöttek és jöttek előre, a 82. percben pedig egy 15 méteres lövésnél földöntúli védést bemutatva óvta meg kapuját a góltól! A magyar csapat így 1–0-ra nyert, így Hegyi Krisztián és társai győzelemmel búcsúzhattak el az U21-es válogatottól.

Abban bízunk, hogy látjuk még Kikit sokszor válogatott mezben! Egyszer már kapott meghívót Marco Rossitól, reméljük, ez megtörténik egy újabb alkalommal is!

Nyitókép forrása: www.nso.hu

 

  • Csatolt dokumentumok