Még a felkészülési időszakban, a Gencsapáti KSE elleni találkozón szenvedett súlyos sérülést Hajmási Martin. A január 30-i meccs 61. percében történt ütközést követően a mentők érkeztek az Illés Akadémiára: Martinnál a későbbiekben agyrázkódást és kulcscsonttörést állapítottak meg. Janzsó László rendkívül érzékeny veszteségként élte meg a Martinnal történteket. Szűk két hónap után azonban a héten már edzésre jelentkezik a jobboldali játékos. Vele beszélgettünk az elmúlt időszakról.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy műtétre nem került sor az esetemben. Valóban eltört a kulcscsontom, de nem mozdult el, így operációra nem volt szükség. A szalagok nem sérültek meg. Először egy klasszikus kötést kaptam rá, aztán a röntgent követően rögzítőkötést – ami egy háromszöget írt le, így sokáig az alkaromat behajtva viseltem azt. Ez volt az első komolyabb sérülésem, sem korábbi állomáshelyemen, Jánosházán, sem a Lurkóban nem volt ilyesmivel gondom. Remélem, egész pályafutásomra letudtam ezzel! Szerencsére a suliban sem maradtam le, hiszen digitális oktatás zajlik. A kötés levétele után elkezdődött a rehabilitációs időszak: gyógytornásztam nagyon sokat. Először fekve csináltam a feladatokat, aztán bordásfalnál, majd zsámolyon. És ezen a héten már a labdás edzésekbe is bekapcsolódhatok, amit nagyon várok

– mondta Hajmási Martin.

Martin 2017-ben került a Lurkóba, és alapemberré vált azonnal. Eddig 78 alkalommal húzhatta magára a zöld-fekete mezt, és három gólt szerzett. 2002-es születésű, így az idény végén befejezi pályafutását utánpótlás-nevelő egyesületünknél, ám az is biztos, bárhová is kerül a felnőttfutballba, ott egy csupaszív játékossal fognak gazdagodni.

  • Csatolt dokumentumok