Lurkó UFC U14 - Viitorul Arad U14 2–3 (1–0)
Lurkó UFC U14 (keret):
SzalaiHorváth Alex, Gáspár Bence – Molnár Gábor, Lakner Olivér, Gudui Dániel, Andor István, Farkas Bendegúz, Vert Zsolt, Varga Nimród, Tompa Ádám, Gartner Raul, Babarcki Dominik, Polgár Ádám, Rajtosics Hunor, Horváth Samu, Csóri Ádám, Kálócz Dávid, Bertók Gergő, Varga Bálint. Vezetőedző: Joó Bálint.
Gólszerzők: Gartner, Varga. 

Kedd délután játszotta a bajnoki rajt előtti utolsó edzőmérkőzését U14-es csapatunk. A bajnokság előtti főpróbán, a román első osztályban szereplő Viitorul Arad ugyanazon korosztálya volt az ellenfél. Jó iramban kezdődött a találkozó, nem spóroltak erejükkel a csapatok, egyből egymásnak estek. Többet birtokolta a labdát az aradi csapat, ám a Lurkó szervezett védekezésével nem nagyon tudtak mit kezdeni, sőt, a zöld-feketék szerezték meg a vezetést: egy gyönyörű kiugratással Gartner Raul lépett ki a védők között, majd meg sem állt az ellenfél kapujáig, és a kifutó kapus mellett tanítani való módon gurított kapuba. Ezt követően mezőnyben folyt inkább a játék, valamivel többet volt a labda a vendégeknél továbbra is, ám meddő mezőnyfölényüket nem tudták gólra váltani, lehetőségük is csak elvétve akadt az egyenlítésre. 1–0-s Lurkó-vezetéssel mehettek a félidei szünetre a csapatok. 

A második félidő elején két hazai védelmi megingást követően, két gyors góllal megfordították az állást az aradiak. Ám a mieinknek még erre is volt válasza. Az ellenfél térfelén történő labdaszerzést követően, Varga Nimród átlövésből volt eredményes. Ezt követően mindkét csapat szerette volna megszerezni a győzelmet, itt is, ott is alakultak ki lehetőségek. Egy szabadrúgást követően a vendégek kerültek ismét előnybe. Joó Bálint tanítványai mindent megtettek annak érdekében, hogy újra egalizálni tudjanak, ám ekkor a vendégek foggal-körömmel őrizték egygólos előnyüket. Így végül nagy csatában, egy kiélezett mérkőzésen 3–2-re az aradiak tudtak nyerni.

Egy szervezett, jól felkészített csapattal szemben jó színvonalú és iramú találkozón mutathattuk meg ma a tudásunkat. Az első félidőben kifejezetten tetszett a játékunk, taktikailag fegyelmezettek, koncentráltak voltunk. Bátran játszottunk a helyenként a durvaság határait súrolva, nagyon kemény stílusban futballozó ellenféllel szemben. Csapatom mentalitását dicséri, hogy fel tudtuk venni a kesztyűt, a párharcok nagy részéből mi kerültünk ki győztesen. A végére egy parázs hangulatú, ki-ki meccs kerekedett, amiből akár mi is kikerülhettünk volna győztesen. Dicséret illeti a srácokat, a mai teljesítményükre lehet, és kell is alapozni

– értékelte a látottakat Joó Bálint.

 

  • Csatolt dokumentumok