Felkészülési találkozón a magyar U18-as válogatott 1–1-es döntetlent játszott Románia azonos korosztályával. A mieinknél a kezdőcsapatban kapott helyet Tarján Patrik, aki két időszak alatt több mint négy esztendőt töltött el a Lurkóban!

Tímár Krisztián szövetségi edző együttese Erdei Milán 9. percben szerzett góljával került előnybe a balmazújvárosi mérkőzésen, de a vendégek a hajrához közeledve egyenlítettek, és döntetlenre mentették a találkozót.

Tarján Patrikról Takács Csaba, nevelőedzője nyilatkozott:

Három éven keresztül, 11 éves koráig voltam az edzője. Patrik halk, csendes gyerek, de mindig szorgalmas, úgy emlékszem: egy edzést sem hagyott ki sosem! Alázatos a futball iránt. Szépen végigjárta ranglétrát. Ballábas, szélsővédőt játszik. Jófejű gyerek, tanulékony, fogékony az új ismeretekre, ez az, ami mindig előrevitte őt. Kész volt a arra, hogy az Illés Akadémiára kerüljön. Sajnálatos módon volt egy súlyos sérülése, emiatt az akadémián kevés játéklehetőséget kapott, így visszaigazolt a Lurkóhoz. A rehabilitáció során egyéni edzéstervet dolgoztunk ki számára, ami alapján ez a felzárkóztatási időszak segített neki abban, hogy a Lurkóban való terheléssel és szerepléssel visszatérhessen az akadémiai futballba. Fájdalmas szívvel gondolunk arra, hogy nagypapája, Sümeghy László nem élhette meg ezt a sikert. Nagyon büszkék vagyunk Patrikra!

  • Csatolt dokumentumok