Király SE U12 – Lurkó UFC U12 7–0 (3–0)

Lurkó U12.: Gáspár B. – Andor I. Gudui D. Alasz H. – Sági F. Lakner O. – Farkas B. Varga N. Gartner R. Cserék: Tompa Á. Molnár B. Karvalics B. Vezetőedző: Kálócz Zsolt. 

A nagykanizsai győzelem után ezúttal a Király vendégeként lépett pályára a Lurkó UFC U12-es csapata. Csapatunk jelentősen átalakult,hisz több játékosunkat igazolt át az Illés Akadémia. Az első játékrészben érvényesült a hazaiak fölénye, amit szünet után a mezőnyben helyenként sikerült eltüntetni, ám a kapu előtti határozottságban ismét a Király SE bizonyult jobbnak. 

A második felkészülési mérkőzésünkön, egy nagyobb játékerőt képviselő csapattal találkoztunk. Az első félidőben nem sikerült felvenni a versenyt a házigazdákkal, ám a másodikban már koncentráltabban, és pontosabban játszottunk. A mérkőzés ezen szakaszában jobbak is voltunk a hazaiaknál, de sajnos gólt nem sikerült szereznünk, míg ellenfelünk kihasználta a hibáinkat. Kemény munkával dolgoznunk kell tovább, hogy elérjük a kitűzött célokat

– mondta a találkozó után Kálócz Zsolt, vezetőedző. 

  • Csatolt dokumentumok