Lurkó UFC U14 – Sárvár FC U14 7–2 (2–1)
Lurkó UFC U14.: Répcei – Tancsics (Házi, 73.), Kiss L., Lajos, Baldauf – Varga M., Szakasics, Szabó Máté – Grádvohl (Soós-Nádor, 49.), Berzlánovich, Csupor (Szabó Márk, 73.). Edző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Berzlánovich (29., 1–0; 70., 6–2), Szakasics (38., 2–1; 42., 3–1; 62., 4–1; 69., 5–2; 75., 7–2)

Az U14-es Regionális Bajnokság Észak-Nyugati csoportjának 9. fordulójában megyei rangadóra került sor, hiszen a Lurkó UFC a Sárvár FC-t fogadta. Jó formában várták a meccset a sárváriak, hiszen legutóbbi két találkozójukat megnyerték. A meccs első szűk félórája tapogatózással telt, a mieink pontatlanok voltak, de Berzlánovich Máté révén sikerült megszerezni a vezetést. Öt perc alatt egy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek a fürdővárosiak, de még a szünet előtt sikerült visszavenni az előnyt. A fordulást követően Szakasics Péter második góljával – aki egyébként ötig jutott a mai napon – már kettő volt közte. Az utolsó 20 percben öt találat is született, ebből négyet a Lurkók szereztek, így teljesen megérdemelten tartották itthon a három bajnoki pontot a zöld-feketék.

A találkozó előtt felhívtam a figyelmet arra, hogy jó ellenféllel találkozunk ma. Az első 20 perc játéka kapkodó, feszült és pontatlan volt a részünkről: védekezésben, támadásban és bizony a középpályán is. Az első gól azonban megnyugtatott bennünket. Annak ellenére, hogy hamar egyenlített az SFC, letisztult a játékunk, többet kerestük egymást a labdával és mégsicsak előnnyel mehettünk szünetre. Higgadtan hívtam fel a figyelmet az öltözőben a hiányosságainkra, kértem, hogy a saját játékunkból mutassunk minél többet. A második félidő elején nagyon hamar ziccert alakítottunk ki, és abból újabb gólt szereztünk. Kicsit úgy éreztem, hogy ezzel a Sárvár fel is adta, mi pedig egyre lelkesebbek lettünk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket, mezőnyfölényünk állandósult, a középpályán egyre több labdát szereztünk, működtek a bontásaink. Büszke vagyok arra, hogy egy hozzánk hasonló kaliberű csapat ellen alázatos produkcióval rukkoltunk ki és hét gólt rúgva nyertünk. A jövőre nézve is azt érzem, hogy nagy potenciál van ebben a társaságban, akik mindenkor és mindenhol vevők a munkára. Gratulálok a mai győzelemhez

– nyilatkozott Berning Adrián a mérkőzést követően.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a szülőknek, a hozzátartozóknak és minden szurkolónknak, hogy rendkívül felelősségteljesen, az előírásoknak megfelelően viselkedtek és biztatták a gyerekeket!   

  • Csatolt dokumentumok