Mosonmagyaróvári TE 1904 U15 – Lurkó UFC U15 9–1 (8–0)
Lurkó UFC U15.: Szanyi – Mikics, Tóth D. (Dénes, 56.), Várnai, Vajda – Király (Joó, 79.), Mesics-Leiner, Fábián (Stampf, 41.) – Verebélyi, Hajba, Zimits. Edző: Nagy Krisztián.
Gólszerző: Király (47.)

Nagy tempót diktált a meccs elején a listavezető Mosonmagyaróvár, és tulajdonképpen bő negyedóra alatt eldőltek a lényegi kérdések. Szünet után összeszedettebbé vált a Lurkó, lényegesen többet birtokolva a labdát, mint az első félidőben. Nagy Krisztián csapata szép találattal szerezte meg a becsületgólját, de ezen a napon az MTE győzelmét nem fenyegette veszély.

Tudtam, hogy erős csapat az Óvár, de ilyen mértékű különbségre nem gondoltam – főleg annak tükrében, hogy a heti edzésmunkával elégedett lehettem.  Aztán néhány perc alatt három gólt is kaptunk, amivel a három pontot megszerezte a hazai csapat. Hiányoztak a tudatos taktikai elemek a játékunkból, technikai hibákat követtünk el és a hátrányban a belső motiváció is lezuhant, csak sodródtunk az eseményekkel. Tizenegy minőségi játékossal álltunk szemben, sokszor rossz megoldást választottunk, fejben beszűkültünk. Szünetben azt kértem, hogy egy másik mérkőzés kezdődjön el, helyre is rázódtunk, és egy begyakorolt figura után szép akciógólt szereztünk. Pozitívum lehet a második félidőben időszakonként nyújtott produkciónk

– mondta a mérkőzés után Nagy Krisztián, az U15-ös csapatunk edzője.

  • Csatolt dokumentumok