A Haladás-Viktória női NB I-es csapatában mutatkozott be még augusztus 23-án Németh Mirtill. A Lurkó UFC-ben 2012-től 2014-ig nevelkedő játékos az U19-es Viktória alapembere. Az említett üllői találkozón Szabados György vezetőedző a hajrában küldte pályára. A tegnapi, MTK elleni meccsen viszont bő 20 percet kapott a 16. születésnapját jövő héten ünneplő futballista.

Nagyon örültem, hogy a bemutatkozásom után ismét pályára léphettem, ráadásul a Rohonci úton. Úgy érzem, jól ment a játék, egy kis szerencsével még gólt is szerezhettem volna. Bízom benne, hogy legközelebb sikerülni fog! A meccs előtt is azt hangsúlyozta Szabados György, hogy tegyük oda magunkat az MTK ellen, a labdát mindig becsüljük meg, és ha lehetőség van rá, akkor vegyük célba a kapujukat. Amióta a felnőtt csapattal tréningezem, látom a különbséget az utánpótlás- és a felnőtt futball között. A tempó sokkal nagyobb, és óriási hangsúly van a kommunikáción, valamint a fizikális felkészültségen

– nyilatkozta az immáron 2 NB I-es találkozót maga mögött tudó Németh Mirtill.

  • Csatolt dokumentumok