Mosonmagyaróvári TE 1904 U13 – Lurkó UFC U13 4–1 (2–1)
Lurkó U13: Varga B. – Szabó K., Horváth S., Csóri, Károly – Vecsera, Geller, Iváncsics, – Paizs, Takács M. Haág. Cserék: Rétközi Cs., Somogyi-Rezner. Edző: Hujber Gábor. 
Gólszerző: Geller (24., 0–1)

Egy küzdelmes és nehéz mérkőzést játszottunk Mosonmagyaróváron. A meccs első felében azt történt tulajdonképpen, amit mi akartunk. Szervezett védekezésből veszélyes kontratámadásokat vezettünk, majd a félidő közepén a vezetést is meg szereztük, de sajnos a hazai csapat egyből egyenlített és a félidő végén a vezetést is megszerezte. A második félidőben minden erőnket a támadójátékra összpontosítottuk, de sajnos csak helyzetekig jutottunk, a hazaiak viszont büntetőből és egy szöglet után be tudtak találni. 

A meccs első félidejével elégedett lehetek, agresszívak és játékban pontosak voltunk, helyzeteink voltak, és gólt is szereztünk. Az ellenfél viszont volt annyira képzett csapat, hogy egy-egy pici hibánkat rögtön góllal büntetett. Nem mondhatok rosszat a fiúkról, mindent megtettek, ma ez ennyire volt elég. Jövő héten jönnek számunkra a rangadók, azokat szeretnénk a lehető legjobb eredménnyel zárni

– mondta Hujber Gábor a találkozót követően.

 

 

  • Csatolt dokumentumok